Üdvözlünk Kedves látogató! Szeretnénk, ha részt vennél a fórumban, és leírnád a saját hozzászólásodat a témák alatt vagy máshol. Ehhez csak annyit kell tenned, hogy bejelentkezel. Ha pedig nincs fiókod, akkor regisztrálj!
A muszlim testvériség

Hála Allahnak, aki a hívőket testvérekké tette a hitben, emiatt annyira tartoznak egymáshoz, mint az építmény. Tanúsítom, hogy nincs más isten Allahon kívül. Ő az egyedüli, nincs neki társa. Ő az Irgalmas, és a könyörületes. És tanúsítom, hogy Mohamed az Ő szolgája és prófétája. Ő a legjobb ember. Allah dicsérte és üdvözítette Őt, a háza népét, a kortársait és azokat, akik a legjobban követik őt.
Ti emberek legyetek elővigyázatosak az Allah szerinti tettekkel és tudjátok, hogy testvérek vagytok Allah vallásában. És ez a testvériség bármilyen kötöttségnél és kapcsolatnál is erősebb. A feltámadás napján nincsenek az emberek között rokoni kapcsolatok, hanem szétválások vannak. Aznap az emberek egymás ellenségei lesznek, kivéve a hívők. Tehát növeljétek ti muszlimok ezt a testvériséget és erősítsétek ezt a kapcsolatot, amelyet Allah törvénybe hozott nektek és a prófétájának. Építsétek a szívetekben a barátságot és a szeretetet a hívők iránt. Erősítsétek meg a hitet, a szeretetet Allahért, és a gyűlöletet Allahért. Aki Allahért szeret, és Allahért gyűlöl és Allahért kötött szövetséget és Allahért ellenségeskedett, ezzel Allahtól való szövetséget kap. Ti emberek a népünk nem válik egy néppé, és nem kap erőt és hatalmat, amíg nem kötelezi magát a vallási kötelékekhez, amíg nem lesz, ahogy mondta a próféta (Allah dicsérte és üdvözítette) olyan, mint az építmény az egyik része húzza a másikat. Az Iszlám törvény alapította ezeket a kötelékeket, emiatt Allah és a prófétája törvénybe hozta a népnek, ami összhangba hozza, megerősíti egyességét, megtartja a büszkeségét és a hatalmát, és elhozza a barátságot és a szeretetet.
Törvénybe hozta azt, hogy az emberek köszönjenek egymásnak, amikor találkoznak. A köszönés megerősíti a szeretetet, és a hitet. És így a mennyország felé haladnak. Ahogy mondta a próféta (Allah dicsérte és üdvözítette): „Esküszöm Allahra nem léptek be a mennyországba, amíg nem hisztek. És nem hisztek, amíg nem szeretitek egymást. Közöljek-e veletek olyan dolgot, amit ha megtesztek, akkor szeretitek egymást? Azt mondta, hogy terjesszétek szét a köszönést közöttetek! És az a legjobb közületek, aki kezdeményez a köszönéssel". Ha a muszlim találkozik a muszlim testvérével, köszönjön, úgy: „Asszalamu Alajkom (Béke legyen veletek)" és visszaköszön neki a muszlim testvére hallhatóan, hogy Wa'alajkomusszalam (veletek is legyen béke). Nem elég azt mondani, hogy Isten hozott vagy cső, vagy szia, és így tovább, hanem Wa'alajkomusszalam. Nem szabad, ha a muszlimok nem ápolják a közöttük lévő kapcsolatot, mert ez okozza a gyűlöletet, és a szétoszlást, kivéve, ha azért tartja a távolságot valakivel, mert valami Allahhal való engedetlenségtől akarja eltávolítani a muszlim testvérét. Olyan távolságtartás legyen, ami hasznos és tényleg eltávolítja a muszlim testvérét az Allahhal való engedetlenségtől. Tehát itt a távolságtartás olyan, mint a gyógyszer, ha segít az engedetlenség eltávolításában vagy legalább lecsökkentésében. De ha a távolságtartás nem teszi ezt, akkor nem szabad alkalmazni. Azt mondta a próféta (Allah dicsérte és üdvözítette): „Nem szabad a muszlimnak távolságot tartania a muszlim testvérével három napnál tovább, és ha valaki három napnál tovább tartja a távolságot egy muszlim testvérével és meghal, akkor a pokol lesz a szálláshelye". Azt mondta a próféta (Allah dicsérte és üdvözítette): „Az emberek tetteit minden hétfőn és csütörtökön kitárják Allah elé, és akkor Allah magasztaltassék megbocsát mindenkinek, aki nem társít Allah Magasztosságával, kivéve két embernek, aki között feszültség van. Ezekről azt mondja Allah: „ezt a két embert hagyjátok, amíg ki nem békülnek""
Törvénybe hozta azt is, hogy ha valaki megbetegszik, akkor a muszlimok látogassák, mert a beteg látogatása előhozza a barátságot és vékonyítja a szívet és gyarapítja a hitet és megnöveli a fizetséget Allahnál. Ha valaki látogat egy beteget, kiált valaki az égből: „Jó legyél, és jó legyen az utad, és foglaltál helyet a mennyországban, és aki meglátogatja a muszlim testvérét, az, mindaddig tartózkodik a mennyország kertjeiben, amíg nem megy el onnan" Nem szabad a muszlimnak sokáig maradni ott nehogy zavarja a beteget, kivéve, ha a beteg akarja, hogy maradjon. A látogató említse a betegnek, hogy Allah milyen sok kegyet készített a betegnek, ha türelmes és tűri a betegséget és engedelmes Allahnak, annak ellenére, hogy mi baj érte őt. És a katasztrófák sok megbocsátással járnak annak, aki szenved. És minden bajnál sok megkönnyebbülés, és a bajjal kinyílik neki a bocsánat kapuja. Használja ki az időt Allah említésével, az olvasással, és a bocsánatkéréssel. A látogató említse a betegnek, hogy az ima nem eshet ki akármennyire beteg az ember, és ha nem tud mosakodni az imára, akkor a Tejemmom elég neki ilyenkor, és hogyan kell imádkozni, ha bizonyos mozgásokat nem tud végezni, mert sokan a betegek közül nem tudják a tisztálkodás és az ima szabályait. Nem tart semmiből, ha a látogató felvilágosítja a beteget, mert a betegnek megvékonyodott, és megérzékenyült a lelke és megremegett a szíve az istenfélelemben, és ő jobban készen áll az igazság elfogadására és az irányításra, mint máskor, amikor nem beteg.
Szólítsd fel a hívőket a kibékítésre az emberek között. Korán: (49/10) „Hiszen a hívők testvérek. Szerezzetek hát békét a két testvéretek között". És közöld a hívőkkel, hogy ez a jó út. (4/114) „Az emberek beszédjei nagy részében semmi jó nincsen, kivéve annak a szavában, aki adományra szólít föl, vagy a helyénvalóra, vagy megbékélésre hív az emberek között. Ha valaki Allah kedvéért teszi ezt, annak nagy fizetséget fogunk adni"
Azt mondta a próféta (Allah dicsérte és üdvözítette): „Ha két embert kibékítettél, az jó tett". Az emberek között való kibékítés összehozza az embereket, miután szétoszlottak, kijavítja az egész társadalmat, és sok fizetség jár Allahtól annak, aki az Ő orcájáért teszi. A sikeres ember az, aki ha két ember között lát ellenségeskedést, és távolságtartást, akkor igyekszik eltávolítani ezt, amíg közeli barátságos kapcsolatot nem ér el a kettő között.
Szólítsd fel a hívőket, hogy a muszlimok összejöjjenek egy igaz szóra, és hogy egymás véleményét hallgassák meg az ügyeik megoldásában, hogy tökéletesen rendben legyenek az ügyek, mert ha a különböző vélemények megértésre találnak és az óvatos magyarázatra és a jó szándékra, akkor beteljesedik a jó és eltávolodik a rossz Allah akaratával.
Ti hívők alapvető szabály a muszlimok között, hogy igyekezzenek minden ügyért, amelyik összhangba hozza őket, megegyesíti a szavukat és a véleményüket, és hogy visszautasítsanak mindent, ami az ellenkezőjére vezet. Ezért Allah megtiltotta a muszlimoknak, hogy távol legyenek egymástól. Azt látjuk, hogy némelyik a muszlimok közül félti a vallását, kötelezi magát a valláshoz, igyekszik a jóra, és komolyan veszi ezt, de a sátán felbújtja, hogy távol legyen valamelyik muszlim testvérétől személyes, és evilági ügyek miatt, miközben nem tudja, hogy az Iszlám, amivel Allah kegyeskedett iránta sokkal magasabb annál, hogy személyes, és evilági ügyeknek köze legyen az muszlimok közötti kapcsolathoz. És megtiltotta a muszlimoknak, hogy ellenségeskedést szítsanak a muszlimok között a pletykával és az emberek háta mögötti sugdosással. Ez a két veszélyes betegség, amelyik szétrágja a nép testét, megeszi, szétrombolja, és elgyengíti. A legrosszabb az egészben, hogy sokan az emberek közül a pletykások és a sugdosók tudják, hogy ez pletyka és sugdosás. És tudják Allah ítélkezését erről, és annak ellenére pletykálnak. Korán: (83/4-5) „Nem gondolnak-e ők arra, hogy föltámadnak egy hatalmas napra, akkor, amikor az emberek a teremtmények Ura előtt állnak?"
Testvéreim! Sokan a pletykások közül, ha tanácsot adsz nekik, azt mondják neked: „Mi nem hazudunk, hanem igazat mondunk róla, és ő tényleg teszi ezt". Azt mondta a próféta (Allah dicsérte és üdvözítette): „Ne pletykálj!" erre azt mondták neki: „Próféta! De ha benne van tényleg, amit beszélünk róla a háta mögött?" erre azt felelte a próféta (Allah dicsérte és üdvözítette): „ha benne van, amit beszélsz róla, akkor pletykáltál. És ha nincs benne, akkor megrágalmaztad". Tehát a próféta megvilágosított nagyon fontos dolgot a népének. Az egyik, amikor benne van, amit mondanak róla és ez a pletyka, a másik pedig ha nincs benne, amit mondanak róla, és ez a megrágalmazás. Az egyik rosszabb, mint a másik. Két romboló a pletyka és a megrágalmazás. Ahmed Bin Hanbal írta a könyvében, hogy a pletyka a nagyobb bűnök közé tartozik. Tehát testvérem legyél vele óvatos, és inkább foglalkoznál a saját hibáiddal, ahelyett, hogy a többiek hibáival foglalkozol. És keresd magadban a hibát, talán nincs-e benned hiba. Hátha találod a többiekben a hibát miközben benned sokkal több hibát találsz. Ha tényleg igazat mondasz, és őszintén akarsz neki tanácsot adni, mert találtál benne hibát, akkor ebben az esetben inkább azt kellene tenned, hogy telefonálsz neki, és tanácsot adsz neki. Ez már a testvériség a hitben és ez! Iszlám módszer.
A másik betegség, amelyik szétterjedt sokak között a pletykával házalás. A pletykával házalók átviszik a szavakat az emberek közé. Elmegy valakihez, azt mondja neki, hogy valaki mondta rólad ezt és emezt. Ő arra törekszik, hogy romlás, ellenségeskedés, és haragvás legyen a muszlimok között. És ez maga a pletykával házalás, amelyik a nagyobb bűnök közé tartozik, és ok a sírkínzásra, és a pokolkínzásra. Azt mondta a próféta (Allah dicsérte és üdvözítette): "nem lép be a mennyországba Pletykával házaló, és átment két sir mellet és azt mondta: „ez a két halott kínlódik és nem nagydolog miatt kínlódik. Az első nem tisztálkodott WC-zés után a másik pedig pletykával házalt."" Ti emberek! Ha valaki közületek mond valamelyikőtöknek valamit valakiről, meg kell állítani, és nem szabad engedni, hogy tovább pletykáljon, és legyél óvatos, mert, aki hoz neked valamit valakiről, az képes beszélni rólad a többieknek, olyat, amit nem is mondtál. Korán: (68/10-11) „Ne engedelmeskedj minden megalázó esküdözőnek, sugdosónak és pletykákkal házalónak,"
Allah adjon nekem sikert a jó erkölcshöz, és a jó tettekhez, és távolítsa el tőlünk az erkölcstelenséget, és az elvetendő dolgokat, és vezéreljen minket az egyenes úton Allah a legjobb vezérlő és a legbőkezűbb. Allah dicsérje és üdvözítse a prófétánkat, Mohamedet és a háza népét és a kortársait sok dicsérettel és üdvözlettel.

 

 

https://eihit.com
Létrehozta: Nidal

szoel


Assalamu aleykum!

Kedves Nidal, koszonom a valaszt.
Allah legyen elegedett veled!

Salam,
szoel

Nidal




Asszalamu Alaikom!


Igen ez a kegyes Ája nagy utmutatást jelent nekünk azokkal szemben, akik istenkáromlást követnek el. Szubhenellah, a legtöbb esetben békésen kell megoldanunk a problémákat. A büntetés Allahra tartozik.


Salam!

Nidal





Asszalamu Alaikom kedves Szoel, ne haragudj a késésért! Sok
dolgom volt.


A viselkedése nem mutat arra, hogy muszlim, csak annyit,
hogy muszlimnak született. Mindaddig marad muszlim, amíg nem lép ki az
Iszlámból vagy, amíg nem társít Allah mellé más Istent. Ha nem követi Allah
parancsait, akkor nem mondhatja azt, hogy szereti Allahot, mert ha szeretné, akkor
követné az utasításait. Korán: „mondd! Ha szeretitek Allahot, kövessetek
engem", de aki azt koholja, hogy szereti Allahot, de közben
ellenkezik a Prófétájával, az hazudik! Ha az ember
hazudik, akkor ez nagy baj és a képmutatásnak egyik jele, mert azt mondta a
Próféta (Allah dicsérje, és üdvözítse): „Az igazi
képmutatónak négy jele van. Akiben az egyik található, akkor mindaddig
megtalálható benne a képmutatásnak az egyik jele, amíg nem szokik le róla: „Ha
rábíznak valamit, akkor nem megbízható. Ha beszél, akkor hazudik. Ha
megállapodik, akkor megszegi. Ha veszekszik, akkor elviselhetetlenül
üvöltözik"". (Muttafak 'Alayh). Tehát a Próféta
mondása: „amíg nem szokik le róla" ad lehetőséget arra, ahogy leszokjon
erről. A muszlimoknak is inteniük kell őt és megmutatni neki a jó utat. Korán (9/119): "Ti
hívők! Óvakodjatok Allahtól, és tartozzatok az
igazmondók közé!".
Az ilyen emberrel, akkor is jól kell bánni. Inteni kell őt, mondani kell
neki, hogy az Iszlám szerint nem szabad ilyen erkölccsel viselkedni.  Addig nem szabad bízni benne, és ő nem tehet
tanúságot, és nem is szabad elfogadni a tanúságát, amíg nem szokik a ezekről a szokásokról.


Allah Áladása legyen rajtad!


Salam!

szoel


Assalamu aleykum w'rahmatullahi w'barakato!

Elhamdulilleh, talaltam egy ajat -biztosan tobb is van-, amirol ugy gondolom, hogy utmutatast rejt, hogyan is viszonyuljon bekesen a hivo muszlim az elozo hsz-omban emlitett mentalitasu emberhez.
Koran 7/180.

Salam,
szoel

szoel


Assalamu aleykum w'Rahmatullahi w'Barakato!

Koszonom a temat, nagyon tanulsagos. Allah legyen elegedett a szerzovel!
Kerdeznem tisztelettel, az az ember, aki papirszerint(a szulei altal) muszlim vallasu -nagykoru/felnott ember-, de semmit nem kovet az Iszlam tanitasabol, a beszede tobbnyire hazugsag es pletyka, veszekedest es szetvalast szerez az emberek kozott es szegyentelenul karomkodik, az ilyen ember muszlimnak szamit-e? A hivo, vallasat gyakorlo muszlim koteles-e bekessegre torekedni vele?


Salam,
szoel