Üdvözlünk Kedves látogató! Szeretnénk, ha részt vennél a fórumban, és leírnád a saját hozzászólásodat a témák alatt vagy máshol. Ehhez csak annyit kell tenned, hogy bejelentkezel. Ha pedig nincs fiókod, akkor regisztrálj!
A nagybűnök (Al-Kaba-ir)

A nagy bűnök azok, amitől a Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette– óva intett minket a Koránban és a Szunnában. A hajdanvolt muszlim tudósok is óva intettek minket a nagy bűnök követésétől. Ha elkerüljük a nagy bűnök követését, ezzel Allah megbocsátja nekünk a kisbűnöket, ahogy mondta Allah a Koránban: "Ha elkerülitek a nagy bűnöket, amelyek tilalmasak nektek, akkor feledést borítunk rossz cselekedeteitekre és megtisztelő menetben viszünk be benneteket a Paradicsomba." (Korán, 4:31). Tehát a Magasztos Allah ezzel a Koránidézettel garantálta annak, aki mellőzi a nagy bűnöket, hogy beviszi őt a mennyországba. Azt mondta Allah: "és akik elkerülik a nagy bűnöket és a gyalázatos cselekedeteket, és amikor megharagszanak, akkor megbocsátanak." (Korán, 42:37).

A Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette– megmutatta nekünk azokat a dolgokat, amelyek a kisbűnöket levezekelik, és ha nincsenek nagy bűnök, akkor ezek az istenszolgálatok eltörlik a kicsi bűnöket, mint ahogy sorolta –Allah dicsérte és üdvözítette–: "az öt ima, a pénteki ima következő péntekig, Ramadán böjtölése a következő Ramadánig levezekeli a kis bűnöket abban az esetben, ha elkerülöd a nagy bűnöket." Az hogy mik a nagy bűnök, arról a tudósok több véleményt mondtak. Közölte Waki és Szana Bin Szalih, akik Othman Bin Al-Maghirah Asszakafira, Malik Bin Dzsurair Al-Hadarmira és Ali Bin Abi Talibra hivatkoztak, hogy azt mondta a Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette–: "kerüljétek el a hét nagy bűnt: "Allah mellé társat vallani, a varázslás, a jogtalan emberölés, elvenni az árva pénzét, az uzsora, a megfutamodás a háborúban, a tisztes hívő asszonyok paráznasággal való gyanúsítása."" Ebben megegyeztek a tudósok. Azt mondta Ibn Abbasz –Allahnak kedvezett– a nagy bűnök száma közel hetven. Tehát Ibn Abbasz szerint a nagy bűnök száma eléri a hetvenet. Ez nem ellenkezik a Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette– beszédével, hiszen Ő a hét legfontosabbat említette, és a beszédje nem zárja ki, hogy ne lenne több hétnél. Onnan tudjuk megállapítani a nagybűnöket, ha a Koránban vagy Szunnában súlyos ítélettel közli a bűnt, mint a Pokolkínzás vagy közli azt, hogy ez nagybűn vagy Allah megátkozza azt, aki tesz ilyet, akkor nagy bűnről van szó. Például, ha azt mondja: az hatalmas bűnt eszel ki, –Annak a lakhelye a Pokol tüze lesz, –hárman nem lépnek be a mennyországba, –Milyen rossz út, –azoknak a tűz lesz az osztályrészük és benne égnek örökké, –Fájdalmas büntetés lesz az osztályrészük, –vagy azt mondja róluk, hogy hitetlenek –vagy egyéb, akkor tudjuk meg, hogy nagy bűnről van szó. Sorolom a hetven nagy bűnt:

  1. A társítás: Ez a legnagyobb bűn, amit követhet egy szolga. Két részre oszlik:
    1. Nagy társítás: Allah mellé társat állít, akit szolgál, mint Kő, Fa, Nap, Hold, Próféta, Sejk, Csillag, Király, vagy egyéb, ahogy mondta a Koránban: "Allah nem bocsátja meg, hogy más isteneket társítsanak Mellé. Ezen kívül, minden más bűnt megbocsát annak, akinek akar. Aki más istent társít Allah Mellé, az hatalmas bűnt eszel ki."(Korán, 4:48). Azt is mondta: "Allah nem bocsátja meg, hogy más isteneket társítsanak Mellé. Ezen kívül, minden más bűnt megbocsát annak, akinek akar. Aki Allah mellé más isteneket társít, az az igaz úttól messze bolyongva tévelyeg."(Korán, 4:116) Azt is mondta: "A társítás bizony óriási kegyetlenség!" (Korán, 31:13). Azt is mondta: "Aki Allah mellé más isteneket társít, annak Allah megtiltotta a Paradicsomot. Annak a lakhelye a Pokol tüze lesz. A kegyetleneknek nincsenek segítőik!" (Korán, 50:72). Tehát, ezek a Koránidézetek azt bizonyítják, hogy ha valaki társít Allah Mellé más isteneket és ezen hal meg, annak nincs menekvése, a Pokolba fog jutni. Ha pedig valaki egy istenben hisz, akkor biztos, hogy bejut a Mennyországba, akkor is, ha részt vesz a Pokol kínjában. A "Szahih" című könyvben azt mondta a Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette–: "Közöljem-e veletek a három legnagyobb bűnt?" –"ó. Küldött, de közöld velünk!" Erre azt mondta: "Allah Mellé való társítás, a két szülői kapcsolat elszakítása." A háta támasztva volt, erre felült és folytatta: "a hamis beszéd és tanúzás." Sokszor ismételte.
    2. Kis társítás: Azt mondta a Küldött: –Allah dicsérte és üdvözítette–: "Óva intelek benneteket a kistársítástól!" –"Mi a kistársítás?" –kérdezték, erre azt felelte: "a képmutatás. Az elszámolás Napján azt mondja a Magasztos Allah azoknak, akik képmutatóak voltak: menjetek azokhoz, akikkel az életben képmutatóak voltatok a tetteitekkel! Nézzétek meg őket, van-e náluk mentség." Azt mondta a Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette–: "Ha valaki tesz valamit, amiben társat állított Mellém, akkor ez a tett azé, aki Velem társított és Én megtagadom!"
  2. Az ölés: Azt mondta a Magasztos Allah: "Aki szándékosan öl meg egy hívőt, annak a gyehenna lesz a jutalma s abban fog égni örökké. Allah haragszik rá, megátkozza őt és szörnyű büntetést készít elő neki." (Korán, 4:93). Azt mondta Allah: "és akik nem fohászkodnak más istenhez Allahon kívül és nem ölnek meg - csak jogosan -emberi életet, amit Allah tilalmasnak nyilvánított, és nem paráználkodnak. És aki így cselekszik, annak lakolnia kell –a Feltámadás Napján kétszeres legyen az ő büntetése és maradjon abban megalázottan örökké!" (Korán, 25:68,69).
  3. A varázslat: A varázsló varázslatának a hitetlenség a feltétele, mivel a varázslónak kapcsolatot kell tartania a dzsinnféle Sátánokkal, emiatt hitetlenné válik, ahogy mondta a Magasztos Allah: "És azt követték, amit a sátánok adtak elő Salamon uralkodásának idején. Nem Salamon volt hitetlen, hanem a sátánok. Megtanították az embereknek a varázslást." (Korán, 2:102).A Sátánoknak sincs más céljuk abban, hogy megtanítják az embernek a varázslást, mint hogy társítson Allah Mellé más isteneket! Azt mondta a Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette–: "hárman nem lépnek be a mennyországba: az alkoholista, a szülői kapcsolat elszakítója és aki foglalkozik a varázslással."
  4. Nem imádkozik: Azt mondta a Magasztos Allah: "És olyan ivadék követte őket, amely elhanyagolta az imádkozást és a szenvedélyeit követte. Ők a tévelygés állapotát fogják megtapasztalni." (Korán, 19:59). Azt mondta Ibn Abbasz –Allahnak kedvezett–, hogy ez a Koránidézet azoknak szól, akik nem imádkozzák időben az imát. Azt mondta a Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette–: "a megállapodás, amely összeköt minket, az Imádkozás! Aki elhagyja, az hitetlenné válik." Azt is mondta: " az Ima elhagyása van a szolga és a hitetlenség között."
  5. A zakát megtagadása: Azt mondta a Magasztos Allah: " akik nem adják meg a zakátot, és akik nem hisznek a túlvilágban!" (Korán, 41:7).
  6. Ramadán valamelyik napjának megszakítása ok nélkül: Közölte Abi Huraira, hogy azt mondta a Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette–: "aki ok nélkül eszik-iszik Ramadánban, azt nem pótolhatja, akkor sem, ha az egész életét böjtölné."
  7. A Zarándoklat elhanyagolása: azt mondta a Magasztos Allah: "Az emberek kötelessége Allah iránt a zarándoklat a Házba, amennyiben ennek szerét tudják ejteni. Aki hitetlen, az maga vallja kárát. Allah senkire sem szorul rá a teremtményei közül." (Korán, 3:97)
  8. A két szülő elhanyagolása: azt mondta a Magasztos Allah: "És elrendelte a te Urad, hogy csupán őt szolgáljátok, és hogy legyetek jók a szülőkhöz!" (Korán, 17:23). Annyira fontos a szülőkkel való jó bánásmód, hogy Allah szolgálata után rögtön említette.
  9. A rokoni kapcsolat elszakítása: azt mondta a Magasztos Allah: "Óvakodjatok Allahtól, akinek a Nevében szoktátok egymást megkérni, és ne szakítsátok a vérrokonság kötelékét! Allah a ti őrzőtök!" (Korán, 4:1). Azt is mondta: "Azt szeretnétek, hogy elforduljatok azért, hogy romlást okozzatok a Földön és elvágjátok a vérrokonság kötelékeit? Ők azok, akiket megátkozott Allah: siketté tette őket, és a tekintetüket elvakította." (Korán, 47:22,23).
  10. A Paráznaság: Azt mondta a Magasztos Allah: "És tartsátok távol magatokat a paráználkodástól! Szégyenletes dolog az! Milyen rossz út!" (Korán, 17:32)
  11. A homoszexualitás: Közölte Abi Huraira, hogy azt mondta a Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette–: "négy fajta ember van, akire úgy jön a reggel, hogy Allah dühe rajtuk van, és úgy jön az este, hogy Allah haragvása." –"kik azok?" –mondták ők. Azt felelte: "a férfi, aki hasonlítja magát a nőhöz, a nő, aki hasonlítja magát a férfihoz, –aki közösül az állattal, –a homoszexuális férfi."
  12. az uzsora és a kamat: Azt mondta a magasztos Allah: "Akik uzsorakamatot habzsolnak, úgy támadnak fel a túlvilágon, mint az, aki vergődik a sátán érintésétől azért, mert azt mondták: "Az adásvétel ugyanolyan, mint a kamat." Allah azonban megengedte az adásvételt, ám megtiltotta az kamatot. Aki intést kap Urától és véget vet annak, ami megtiltatott neki, annak maradjon meg az, ami a tiltás előtt történt. A végső döntés felőle Allah kezében van. Akik azonban a tilalom után visszatérnek az uzsorakamat habzsoláshoz, azoknak a tűz lesz az osztályrészük és benne égnek örökké." (Korán, 2:275)
  13. Az árva pénzének a habzsolása: Azt mondta a Magasztos Allah: "Akik az árvák javait jogtalanul behabzsolják, azok tüzet fognak enni az ő gyomrukban és a Pokol izzó Tüzében fognak sülni." (Korán, 4:10).
  14. A hazugság Allahról és a Küldöttéről –Allah dicsérte és üdvözítette–: azt mondta a Magasztos Allah: "És a Feltámadás Napján látod, hogy elsötétül azoknak az orcája, akik hazugságot eszeltek ki Allah ellen. Nem a Gyehennában van a fennhéjázóknak lakhelye?" (Korán, 39:60).
  15. A megfutamodás a háborúban: Közölte Waki és Szana Bin Szalih, akik Othman Bin Al-Maghirah Asszakafira, Malik Bin Dzsurair Al-Hadarmira és Ali Bin Abi Talibra hivatkoztak, hogy azt mondta a Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette–: "kerüljétek el a hét nagy bűnt: "Allah mellé társat vallani, a varázslás, a jogtalan emberölés, elvenni az árva pénzét, az uzsora, a megfutamodás a háborúban, a tisztes hívő asszonyok paráznasággal való gyanúsítása.""
  16. A kegyetlenkedés: Azt mondta a Magasztos Allah: "Azokkal szemben van meg ennek az útja, akik kegyetlenkedtek az emberek ellen és jogtalanul vetemednek erőszakosságra a földön. Fájdalmas büntetés lesz az osztályrészük." (Korán, 42:42).
  17. A fennhéjázás: a fennhéjázás és a dicsekvés a nagybűnök közé tartoznak. Azt mondta a Magasztos Allah: "Mózes azt mondta: "Menedéket keresek az én és a ti Uratoknál minden fennhéjázó elől, aki nem hisz a Számadás napjában."" (Korán, 40:27). Azt is mondta: "Kétség nem férhet ahhoz, hogy Allah tudja azt, amit eltitkoltok s azt, amit kinyilvánítotok. Bizony nem szereti Ő a fennhéjázókat." (Korán, 16:23).
  18. Hamis tanúzás: Azt mondta a Magasztos Allah: "és akik nem tesznek hamis tanúságot, és ha üres fecsegés akad útjukba, akkor úriember módjára mennek tovább" (Korán, 22:72). Azt is mondta: "Kerüljétek a bálványok tisztátalanságát és kerüljétek a hamis tanúzást!" (Korán, 22:30).
  19. Az alkohol fogyasztása: Azt mondta Allah: "Ti hívők! Az alkohol, a szerencsejáték (Meiszir), az áldozati kövek (Enszab), a nyilakkal vagy jelekkel történő sorshúzás (Ezlem) a Sátán förtelmes műve. Kerüljétek azt! Talán boldogultok. A Sátán az alkohol és a szerencsejáték által csupán ellenségeskedést és gyűlölködést akar szítani közöttetek és el akar fordítani benneteket attól, hogy megemlékezzetek Allahról és az imádságról."  (Korán, 5:90,91).
  20. A szerencsejáték: az előző pontban van a bizonyíték.
  21. Tisztes asszonyok gyanúsítása paráznasággal: azt mondta a Magasztos Allah: "Akik a tisztes és ártatlan hívő férjes asszonyok rossz hírét keltik, azokon átok legyen az evilágon és a túlvilágon. És szörnyű büntetés lesz az osztályrészük." (Korán, 24:23).
  22. jogtalanul eltulajdonítani valamit: Azt mondta a Magasztos Allah: "Egy Prófétának sem állt érdekében jogtalanul eltulajdonítani valamit magának. Aki jogtalanul eltulajdonít, az magával hozza a Feltámadás Napján azt, amit eltulajdonított. Minden lélek megkapja akkor illendő fizetségét azért, amit földi életében szerzett és bizonyosan nem szenvednek jogtalanságot."  (Korán, 3:161). Ha szétosztanak az emberek között vagy akár a szegények között élelmiszert, pénzt, adományt, járulékot vagy zakátot vagy bármit, akkor nem szabad jogtalanul eltulajdonítani belőle valamennyit a szétosztás előtt. Ha valaki megteszi ezt, akkor a Túlvilágon ez megbotránkoztatja úgy, hogy mindenki előtt hordja magával és Allahtól megkapja az illendő büntetését.
  23. A lopás: azt mondta a Magasztos Allah: "A férfi tolvajnak és a nő tolvajnak vágjátok le a kezét! Így legyen ez annak jutalmaként, amit szereztek maguknak és intő példaként Allahtól! Allah Büszke és Bölcs."  (Korán, 5:38).
  24. Az útonállás és az utak lezárása: az emberek félemlítése a nagybűnökhöz tartozik.
  25. A megállapodás, az eskü és az egyesség megszegése: Azt mondta a Magasztos Allah: "Akik potom áron elkótyavetyélik Allah iránti egyezségüket és esküvéseiket, azoknak nem lesz osztályrészük a túlvilágon. Allah nem szól majd hozzájuk s nem néz majd rájuk a Feltámadás Napján és nem tisztítja meg őket. Fájdalmas szenvedés lesz osztályrészük." (Korán, 3:77).
  26. Az emberek pénzének a habzsolása-féle kegyetlenség: azt mondta a Magasztos Allah: "mivel csalárd módon felhabzsolták az emberek javait. Fájdalmas büntetést készítettünk elő közülük a hitetleneknek a túlvilágon." (Korán, 4:161).
  27. Al-Mekesz: az, ha valaki elveszi azt, amit nem érdemel meg és oda adja annak, aki szintén nem érdemli meg. Azt mondta a Magasztos Allah: "Azokkal szemben van meg ennek az útja, akik kegyetlenkedtek az emberek ellen és jogtalanul vetemednek erőszakosságra a földön. Fájdalmas büntetés lesz az osztályrészük." (Korán, 42,42).
  28. A tiltott pénz megszerzésének a tilalma: Azt mondta a magasztos Allah: "Ti hívők! Ne habzsoljátok föl egymás között javaitokat hiábavalóan, kivéve, ha kereskedelmi ügyletről van szó, amiben kölcsönösen megállapodtatok. És ne öljétek meg magatokat! Allah Könyörületes veletek szemben." (Korán, 4:29).
  29. Az öngyilkosság: Azt mondta a Magasztos Allah: "És ne öljétek meg magatokat! Allah Könyörületes veletek szemben." (Korán, 4:29). Közölte Abi Huraira, hogy azt mondta a Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette–: "aki megöli magát egy vassal, akkor a vasával a hasában örökké kínlódik a Gyehennában, –aki megöli magát egy méreggel, annak a kezében van a mérge, amit örökké zabál a Gyehenna Tüzében, –aki a hegyről dobja magát, az örökké zuhan a Gyehennában!"
  30. A hazudozó: azt mondta a Magasztos Allah: "Allah átka legyen a hazugra!" (Korán, 3:61).
  31. A rossz bíró: azt mondta a Magasztos Allah: "Akik nem aszerint ítélkeznek, amit Allah kinyilatkoztatás gyanánt leküldött, azok a hitetlenek." (Korán, 5:44). Azt is mondta: " Akik nem aszerint ítélkeznek, amit Allah kinyilatkoztatás gyanánt leküldött, azok a kegyetlenek!" (Korán, 5:45). Azt is mondta: "akik nem aszerint ítélkeznek, amit Allah leküldött, azok az gonoszak!" (Korán, 5:47).
  32. A megvesztegetés az ítélet meghozatalában: azt mondta a Magasztos Allah: "Ne habzsoljátok föl egymás között javaitokat igazságtalanul, és ne vesztegessétek meg vele a bírákat, hogy fölfaljátok ezáltal bűnös módon az emberek javainak egy részét, holott tudjátok, hogy helytelenül cselekszetek!" (Korán, 2:188).
  33. Az egyik nem magát hasonlítja a másik nemhez: a szahih című könyvre hivatkozva, hogy azt mondta a Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette–: "Allah megátkozta azokat a férfiakat, akik hasonlítják magukat a nőkhöz és azokat a nőket, akik a férfiakhoz!"
  34. A dajjusz és a kawad: az a férfi, aki nem féltékeny a hozzátartozó nőkhöz, mint a felesége, a lánya, az anya és így tovább. Az idegen férfiak azt tehetik az őhozzá tartozó nőkkel, amit csak akarnak, ő nem féltékeny és ez nem mozgat benne semmit, sőt tetszik is neki és minden további nélkül megengedi a velük való közösülést. Az ilyen fajta férfit dajjusznak hívják. Azt mondta a Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette–: "Háromra nem néz Allah az Utolsó Ítélet Napon: aki elhanyagolta a szüleit, a férfias nő és a dajjusz." Közölte Ahmed és An-Niszai. A kawad pedig az, aki igyekszik, hogy összehozzon egy intim kapcsolatot két idegen párral és szeretné, ha a gyalázat és a botrány terjeszkedne az emberek közé. Azt mondta a Magasztos Allah: "Akik azt szeretik, hogyha valami gyalázatosságnak kel híre a hívők között, azoknak fájdalmas büntetésben lesz részük az evilágon és a túlvilágon. Allahnak tudása van, ti azonban nem tudtok." (Korán, 24:19).
  35. Almuhallil és Almuhallil lahu: Al-Muhallil: Egy ember, aki feleségül vesz egy nőt, azzal a szándékkal, hogy a házasság után elváljanak egymástól. Ezt azért teszi, hogy a nő megint feleségül mehessen a régi férjéhez, akitől háromszor elvált. Al-Muhallil lahu: A nőnek a régi férje, miután háromszor elvált a feleségétől, megkért valakit, hogy házasodjon össze vele és utána váljon el tőle. Ezt azért teszi, hogy megint feleségül vehesse. Ez a fajta házasság az, amelyet szintén azzal a szándékkal kötnek, hogy a házasság után elváljanak. Az ilyen házasság nem érvényes és tilos, mert azt mondta a Próféta (Allah dicsérte és üdvözítette): "Allah megátkozta az Al-Muhallil-ot és az Al-Muhallil lahu-t!" Azt mondta a Próféta (Allah dicsérte és üdvözítette): "Közöljem-e veletek, hogy ki a kölcsön kért bakkecske?". Azt felelték: "Igen, közöld velünk!" Erre azt felelte, hogy ő az Al-Muhallil. Allah megátkozta az Al-Muhallil-ot és az Al-Muhallil lahut!"
  36. A tisztátalanság a WC-zés után: Közölte Ibn Abbasz –Allahnak kedvezett–, hogy miközben a Küldött átment két sír mellett, azt mondta: "ez a kettő kínzásban vesz részt és nem nagy dologért kínlódik. Az egyik pletykával házalt és a másik nem tisztította magát a WC-zés után." A "szahihain" című könyvre hivatkozva. Azt mondta a Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette–: "Tisztítsátok magatokat a vizelés után, mert ennek elhagyása a sírkínzás általános oka."
  37. A képmutatás: Azt mondta a Magasztos Allah a képmutatókról: "Jaj az imádkozóknak, akik elhanyagolják az imájukat, akik gyakorolják a képmutatást." (Korán, 107:4-7)
  38. Az Iszlámtudás megszerzése evilági célokra, és ennek megtagadása: azt mondta a Magasztos Allah: "Akik elrejtik a nyilvánvaló bizonyítékokat és az útmutatást, amit lebocsátottunk, azok után, hogy az írásban azt az emberek tudomására hoztuk, azokon Allah átka legyen, s azoké, akik átkot szórnak!" (Korán, 2:159).
  39. Az árulás: azt mondta a Magasztos Allah: "Ti hívők! Ne járjatok el hűtlenül Allahhal és a küldöttével szemben, és ne járjatok el hűtlenül a rátok bízott javakkal - úgy, hogy közben tudomásotok van róla!" (Korán, 8:27).
  40. A felhánytorgató: azt mondta a Magasztos Allah: "Ti hívők! Ne tegyétek semmissé adományotokat fölhánytorgatással és bántalmazással. Olyan ez, mint mikor valaki azért költi a vagyonát, hogy az emberek szeme rajta legyen, s közben nem hisz Allahban és a Végső Napban." (Korán, 2:264).
  41. A sors megtagadása: azt mondta Allah a Koránban (22/70): "Nem tudod, hogy Allah mindazt tudja, ami az Égben és a Földön van? Írásban található mindez. Könnyű ez Allahnak". Közölte Abdullah Bin Amru, hogy azt mondta a Küldött –Allah dicsérte, és üdvözítette–: "Allah megírta a teremtményeinek a sorsukat már ötvenezer évvel azelőtt, hogy megteremtette az egeket és a földet."
  42. A hallgatózás: azt mondta a Magasztos Allah: "Ti hívők! Kerüljetek sok feltételezést! Néhány feltételezés bűn! Ne kémkedjetek, és ne feketítsétek be egymást a másik háta mögött! Vajon bárki is közöttetek meg szeretné-e enni holt fivére húsát? Az bizony ellenetekre lenne!" (Korán, 49:12).
  43. A pletykás: Azt mondta a Magasztos Allah: "Ne engedelmeskedj minden hazug esküdözőnek, rágalmazónak és pletykákkal házalónak, a jónak útjába állónak, a határokat áthágónak, bűnösnek, gorombának és hozzá még fattyúnak." (Korán, 68:10-13).
  44. Az átkozódó: Közölte Al-Buhaiki, hogy azt mondta a Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette–: "A muszlim szidása gonoszságot és a megölése hitetlenséget jelent."
  45. A hátbatámadás: "És teljesítsétek a megállapodást! A megállapodásról majdan számot kell adni! " (Korán, 17:34).
  46. Hinni a jósnak és a varázslónak: Azt mondta Ali Bin Abi Talib –Allahnak kedvezett–: "a Jós egy varázsló és a varázsló hitetlen." Azt mondta Aisha –Allahnak kedvezett–, hogy hallotta a Küldöttet –Allah dicsérte és üdvözítette– mondani: "amikor az angyalok megérkeznek a felhő szintjére, akkor a sátánok ellopják tőlük az információt és úgy adják át a jósnak és a varázslónak, hogy száz hazugságot adnak hozzá." Közölte Al-Bukhari.
  47. A feleség engedetlensége a férjével szemben: Azt mondta Haszín bin Muhszin: "Azt mondta nagynéném: "valamiért elmentem a Prófétához –Allah dicsérte és üdvözítette–, erre azt kérdezte tőlem, hogy van-e férjem. –"igen"–feleltem én." Megkérdezte: "hogy viselkedsz vele?". Azt feleltem: "mindent megteszek, amit kér tőlem, kivéve, amit nem bírok megtenni." Azt felelte: "vigyázz arra, hogy hogyan viszonyulsz hozzá, hiszen ő a te mennyországod és a te poklod."" Azt jelenti, hogy ha a férj meg van vele elégedve, mert a feleség mindenben engedelmeskedik neki –Allah akarata alatt–, akkor bemegy a mennyországba. Ha pedig a férj nincs vele megelégedve, akkor nem megy be a mennyországba. A feleségnek a legnagyobb foglalkozása legyen a férje. A gondolatai, a tervei, az álmai, a teste, az élete, az alvása mind ezeket a férjéért tegye. Azt mondta a Próféta –Allah dicsérte és üdvözítette–: "Allah nem néz arra a nőre, aki nem hálás a férjének, amennyiben a férje jó módban részesítette és a felesége nélkülözhetetlen a számára." Azt is mondta: "ha a férfi hívja a feleségét az ágyba és a nő nem akar és a férj emiatt úgy alszik, hogy düh van benne, akkor az angyalok megátkozzák a feleségét, amíg nem kel fel." –Muttafak Alaih– Azt is mondta: "esküszöm arra, akinek a lelkem a kezében van, hogy nincs olyan férfi, aki ha hívja a feleségét az ágyba, aztán (ok nélkül) nem megy oda, hogy ne lenne rá dühös az, aki az égben van mindaddig, amíg a férje nem elégedik meg vele." Azt is mondta: "két embernek az imája nem haladja meg a fejét. Az egyik: egy nő, aki ellenkezett a férjével, amíg nem tér vissza hozzá." Azt is mondta: "három embernek nem haladja meg az imája a fülét. Az egyik az a nő, aki lefeküdt úgy, hogy a férje dühös rá."
  48. Az ábrázolás teli lélekkel a ruhán, a falakon és a köveken: Azt mondta a Magasztos Allah: "Akik zaklatják Allahot és a küldöttét, azokon Allah átka legyen az evilágon és a túlvilágon. És megalázó büntetést készít elő nekik." (Korán, 33:57). Azt mondta Ukruma, hogy ez a Koránidézet a rajzolókról szól, akik rajzolják a teli lelkes képeket. Azt mondta Ibn Omar –Allahnak kedvezett–, hogy azt mondta a Küldött –Allah dicsérte és üdvöztette–: "akik rajzolják ezeket a képeket, azok kínlódnak az utolsó Ítélet Napján, mondván: "keltsétek életre, amit rajzoltatok!"" A "Szahihain" című könyvben ki van adva. Azt mondta Aisha –Allahnak kedvezett–, hogy a Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette– egyszer hazament az utazásból és azt látta, hogy Aisha olyan függönyt rakott fel, ahol szobrok vannak ábrázolva, erre megváltozott az arca színe és azt mondta: "ó, Aisha, nem tudod, hogy azok kínlódnak a legjobban a Pokolban, akik versenyben állnak Allah teremtésében!" Azt mondta Aisha, hogy rögtön leszedte és szétdarabolta és csinált belőle két olyan párnát, amin nincs semmi. " A "Szahihain" című könyvben szerepel. Azt mondta Ibn Abbasz –Allahnak kedvezett–, hogy hallotta a Küldöttet –Allah dicsérte és üdvözítette– mondani: "minden ábrázoló a Pokolban van, ahol minden egyes ábrája az ő lelkévé változik, ahol kínlódik a Gyehennában." Szintén a "Szahihain" című könyben szerepel. Azt mondta a Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette–: "aki az evilágon rajzol egy teli lelkes ábrát, a túlvilágon olyan feladatot kap, hogy lelket kellene neki bele lehelni, amit nem tud megtenni." Azt mondta a Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette–: "nem mennek az angyalok abba a házba, ahol kutya vagy teli lelkes kép van felakasztva."
  49. A katasztrófáknál magát ütögeti, a jajveszékelés, a ruha szétszakítása, a haj tépése és az átkozódás: "Szahih Al-Bukhari" című könyvben Abdullah Bin Maszudra –Allahnak kedvezett– hivatkozva, hogy azt mondta a Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette–: "nem közénk való az, aki veri az orcáját, tépi a zsebeit és az Iszlám előtti korban alkalmazott átkokkal átkozódik."  
  50. A túlkapás és a Jogtalan erőszak: azt mondta a Magasztos Allah: "Azokkal szemben van meg ennek az útja, akik kegyetlenkedtek az emberek ellen és jogtalanul vetemednek erőszakosságra a földön. Fájdalmas büntetés lesz az osztályrészük." (Korán, 42:42).
  51. A gyenge bántalmazása: azt mondta a Magasztos Allah: "Szolgáljátok Allahot és ne állítsatok mellé semmit társként! Legyetek jók a szülőkhöz, a rokonokhoz, az árvákhoz, a szegényekhez, a házad mellett lakott szomszédhoz és a többi szomszédhoz, a melletted lévő társhoz (Esszahibi bil-dzsenbi) és ahhoz aki úton van és a rabszolgákhoz, és akiket jobbotok birtokol. Allah nem szereti azt, aki fennhéjázó és dicsekvő." (Korán, 4:36).
  52. A szomszéd bántalmazása: a "Szahihain" című könyvre hivatkozva, azt mondta a Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette–: "esküszöm Allahra, hogy nem hisz, nem hisz, nem hisz!" –"ki nem hisz?" –kérdezték, erre azt felelte: "valamelyikőtök mindaddig nem hisz, amíg a szomszédja nem érzi magát biztonságban tőle, a vétkeitől és a bántalmazásától."
  53. A muszlimok bántalmazása és szidása: azt mondta a Magasztos Allah: "És akik zaklatják a hívő férfiakat és nőket anélkül, hogy azok rászolgáltak volna, azok gyalázatot és nyilvánvaló vétket vettek magukra." (Korán, 33:58).
  54. Az emberek bántalmazása: A bizonyíték az előző pontban van.
  55. A ruha felvétele fennhéjázásból: azt mondta a magasztos Allah: "És ne fordítsd el az arcodat megvetően az emberekről, és ne járj elbizakodottan a földön. Allah senkit sem szeret, aki öntelt és dicsekvő." (Korán, 31:18).
  56. A selyem és az arany hordása a férfiaknak: a "Szahihain" című könyvre hivatkozva, azt mondta a Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette–: "az a férfi, aki selymet vagy aranyat hord az evilágon, nem fogja felvenni a túlvilágon." Közölte At-Tirmizi és jóváírta Al-Albani, hogy azt mondta a Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette–:"Tilos a népem férfijainak selyemmel és arannyal öltözködni, viszont a nőknek szabad!"
  57. A rabszolga megszökése (abaka): Közölte Muszlim a "Szahih" című könyvében, hogy azt mondta a Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette–: "ha a rabszolga megszökik, akkor nem fogadtatik az imádkozása."
  58. Az áldozás másért, mint Allahért: mint az, aki azt mondja, hogy a Sátán nevében, a szobor nevében vagy valamelyik sejk nevében, mindez tilos és a nagy bűnökhöz tartozik. Allah Nevét kell említeni vágáskor, mint Biszmilleh Allahu Akbar (Allah Nevében és Allah nagyobb). Azt mondta a Magasztos Allah: "s ne egyetek abból, aminek a levágásakor nem hangzik el Allah Neve. Gonoszság az! Bizony, a Sátánok gyalázatosságot sugallnak cinkosaiknak az emberek között, hogy vitába szálljanak veletek. Ha engedelmeskedtek nekik, bizony társítók vagytok." (Korán, 6:121).
  59. A saját nevének megváltoztatása, más apával vagy anyával: Közölte Szaad –Allahnak kedvezett–, hogy azt mondta a Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette–: "aki tudatosan a saját apja helyett más apához vonatkoztatja magát, annak tilos a Mennyország."
  60. Aki bizonygatja a hűségét, miközben ő a legnagyobb viszályszító: Azt mondta a Magasztos Allah: "Van az emberek között olyasvalaki, akinek a beszéde az evilágról tetszik neked, és aki Allahot hívja tanúul ahhoz, ami a szívében rejlik, de közben ő a legmegátalkodottabb viszályszító!" (Korán, 2:204).
  61. A természet vízének az akadályozása: Közölte Abi Huraira, hogy azt mondta a Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette–: "nem akadályozzátok a természet vizét, hogy ne locsolja valamelyik földet!"
  62. A csalás a mérleggel: Azt mondta a Magasztos Allah: "És adjatok igazságos mértéket és teljes súlyt, és ne rövidítsétek meg az embereket semmi dolgukban! És ne okozzatok romlást a földön, miután megújíttatott! Íme, jobb ez nektek, ha különben hívők vagytok." (Korán, 7:85). Azt is mondta: "Ó népem! Adjatok igazságos mértéket és teljes súlyt, és ne rövidítsétek meg az embereket semmiféle dolgukban. És ne terjesszétek gonoszul a romlást a földön!" (Korán, 11:85). Azt is mondta: "Jaj azoknak, akik csalnak a mérleggel. Akik, ha másokkal méretnek maguknak, teljes mértéket kérnek, ám ha ők szabnak mértéket vagy mérnek, akkor károsítanak." (Korán, 83:1-3)
  63. Biztonságban érezni magát Allah csapásától: Azt mondta a Magasztos Allah: "Hát biztonságban érzik magukat Allah cselvetésétől? Allah cselvetésétől csupán a kárvallott nép érzi magát biztonságban!" (Korán, 7:99).
  64. Allah szövetségeinek a bántalmazása: Bebizonyosodott a Szahihain című könyvben, hogy azt mondta a Küldött-Allah dicsérte és üdvözítette–: "aki ellenségeskedik egy szövetségesemmel, az ellen háborút nyilvánítok."
  65. Aki ok nélkül nem imádkozik közösen a mecsetben, hanem otthon egyedül:
  66. Szándékosan nem megy a pénteki imára:
  67. A végrendelet megkárosítása: Azt mondta a Magasztos Allah: "Ti hívők! A következőképpen tétessék tanúbizonyság közöttetek, ha valamelyikőtök a halálán van és eljön a végrendelkezés ideje: Két- igazságosságáról ismert-ember legyen jelen közületek, vagy két másik, akik nem tartoznak hozzátok, ha fölkerekedve a földet járjátok, és akkor sújt benneteket a halál csapása. Visszatartjátok a két tanút az imádság után és - ha kétségetek támad szavahihetőségük iránt megesküsznek Allahra mondván: "Nem kótyavetyéljük el a tanúságunkat semmiféle áron, még akkor sem, ha egy közeli rokon érdekében tennénk; és nem titkoljuk el az Allah előtt tett tanúságtételt! Különben bizony bűnösök lennénk a bűnösök között!"" (Korán, 5:106).
  68. A cselszövés: Azt mondta a Magasztos Allah: "pöffeszkedvén a földön és gonosz cseleket szőve. Ám a gonosz cselszövés azokat keríti be, akik kieszelik azt. Vajon mi másra várhatnak ők, mint a hajdanvolt nemzedékekkel szemben alkalmazott példás eljárásra? Allah szokásos eljárásának nem fogod föllelni a megváltoztatását." (Korán,35:43).
  69. A kémkedés és árulás a muszlimok ellen.
  70. A Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette– valamelyik kortársának a szidása: Bebizonyosodott a Szahihain című könyvben, hogy azt mondta a Küldött-Allah dicsérte és üdvözítette–: "aki ellenségeskedik egy szövetségesemmel, az ellen háborút nyilvánítok."

Röviden fordította: Nidal Mohamed Amin Abiad az "Al-Kabair" című könyvből.

https://eihit.com
Létrehozta: Nidal

Nidal




Kedves látogató, szólj hozzá!