Üdvözlünk Kedves látogató! Szeretnénk, ha részt vennél a fórumban, és leírnád a saját hozzászólásodat a témák alatt vagy máshol. Ehhez csak annyit kell tenned, hogy bejelentkezel. Ha pedig nincs fiókod, akkor regisztrálj!
A szomszéd jogai

Allah kegyei közé tartozik az, hogy összhangot teremtett és felbontotta a szétoszlást a muszlimok között. Emiatt a Magasztos Allah szabályokat és határokat szabott ki. Tehát a magasztos Allah jogokat és követelményeket kötelezővé tett a hívőknek egymással szemben, amelyek által békét, és összhangot teremtett közöttük. Ezek a szabályok és a határok a szomszéd jogait alaposan megerősítik.

A szomszédok közötti jogokat bebizonyítottak sok Ájában, és sok Prófétai beszédben. Azt mondta a magasztos Allah (4/36): „Legyetek jók a szülőkhöz, a rokonokhoz, az árvákhoz, a szegényekhez, a házad mellett lakott szomszédhoz és a többi szomszédhoz!" Ez a kegyes Ája arra mutat, hogy a magasztos Allah a lelkünkre köti a szomszédunkkal való jó bánásmódot, akár muszlim legyen, akár hitetlen. A Próféta (Allah dicsérte, és üdvözítette) megerősítette a szomszéd jogait.  Azt mondta Abdullah Bin Amr és Aisha (Allahnak kedveztek), hogy azt mondta a Próféta (Allah dicsérte, és üdvözítette): „Gábriel mindaddig lelkemre kötötte a szomszéddal való jó bánásmódot, amíg nem hittem azt, hogy a végén az örökségben is jogot fog adni neki" Közölte Muszlim és Bukhari. Ez a Prófétai beszéd arra mutat, hogy a szomszédnak vannak jogai, mivel Gábriel mindig oktatta őt, és mindig a lelkére kötötte, hogy milyen jól kell bánni a szomszéddal. Emiatt a Próféta azt hitte, hogy az örökségben is jogosult lesz.

Ti hívők! A szomszédoknak számos joguk van veletek szemben, és ezek általában három nagy jogon alapulnak:

  1. A velük szembeni jótékonykodás.
  2. Az ártalom eltávolítása róluk.
  3. Az ártalomtűrése tőlük.

Az első nagy jog a jótékonykodás a szomszéddal szemben: A magasztos Allah megparancsolta ezt a Koránban: (An-Nisza-a/36): „Legyetek jók a szülőkhöz, a rokonokhoz, az árvákhoz, a szegényekhez, a házad mellett lakott szomszédhoz és a többi szomszédhoz" Abi Hurairától származó Prófétai beszéd, hogy azt mondta a Próféta (Allah dicsérte, és üdvözítette): „Aki hisz Allahban és az utolsó napban az jótékonykodjon a szomszédjával" közölte muszlim. A Próféta (Allah dicsérte, és üdvözítette) megparancsolta, hogy jól bánjunk velük, sok keggyel részesítsük és, tiszteljük őket! Azt mondta a Próféta (Allah dicsérte, és üdvözítette): „Aki hisz Allahban és az utolsó napban az legyen bőkezű a szomszédjával"

Ti hívők! A jótékonykodással járó viselkedés az, hogy őszinte szívvel szeresd a szomszédjaidat, és kívánj minden jót nekik, mert Anasz Bin Maliktól származó Prófétai beszéd, hogy azt mondta a Próféta (Allah dicsérte, és üdvözítette): „Esküszöm arra, akinek a lelkem a kezében van, hogy nem hisz egy szolga, amíg nem szeretné a szomszédjának azt, amit magának" Közölte Bukhari. Ez a Prófétai beszéd megerősíti a szomszéd jogait és abban nyilvánul meg, hogy ha valaki nem szeretné a szomszédjának azt, amit magának, az hiányos hittel szenved és ebben szigorú figyelmeztetés van arra, hogy soha ne kívánjon rosszat a szomszédjainak.

Ti hívők! A szomszédjaiddal való jótékonykodás az, hogy gondoskodsz arról, hogy hasznot szerezz nekik, ahogy mondta a magasztos Allah (At-Talak/7): „A tehetős tehetsége szerint fizessen! Akinek pedig pontosan kiméretett az ellátása, az annak megfelelően fizessen, ahogyan Allah adott neki! Allah nem követel többet senkitől, mint amennyit adott neki. Allah könnyebbséget fog adni a nehézség után" Abi Hurayrától származó Prófétai beszéd, hogy azt mondta a Próféta (Allah dicsérte, és üdvözítette): „Ti muszlim nők! Ne sajnáljátok meg az ajándékot a szomszédotoktól, akkor sem, ha az ajándékot pénzben oda adjátok neki" Közölte Muszlim, és Al-Bukhari. Ennek a jó cselekedetnek az a célja, hogy a szeretetet, összhangot, üdvösséget, és jó és folyamatos egymás melletti élés keletkezzen a szomszédok között. Abu Zarr-tól (Allahnak kedvezett) származó prófétai beszéd, hogy azt mondta a Próféta (Allah dicsérte, és üdvözített): „Ó Abe Zarr! Ha főzöl levest, akkor sok vizet önts bele, hogy kínálj belőle a szomszédjaidnak" Közölte Muszlim.

Annak a szomszédnak van elsőbbsége a jótékonykodásra, akinek a bejárati ajtaja a legközelebb hozzád. Azt mondta Aisha: „Ó Próféta! Van nekem két szomszédom, kinek ajándékozzak?"Azt felelte: „Annak, akinek a bejárati ajtaja közelebb hozzád" Közölte Bukhari.

A másik nagyjog pedig az ártalom eltávolítása a szomszédokról: Azt mondta Abi Hurayra (Allahnak kedvezett), hogy azt mondta a Próféta (Allah dicsérte, és üdvözítette): „Aki hisz Allahban és az utolsó napban az ne bántsa a szomszédját" Közölte Bukhari és Muszlim. Azt is mondta: „Esküszöm Allahra, hogy nem hisz. Esküszöm Allahra, hogy nem hisz. Esküszöm Allahra, hogy nem hisz. Azt kérdezték tőle: „Ó Próféta! Ki nem hisz?" Azt felelte: „akinek a szomszédja nem érzi magát biztonságban a vétkétől, és veszélyétől"" Közölte Bukhari és Muszlim. Más prófétai beszéd szerint: „Nem lép be a mennyországba az, akinek a szomszédja nem érzi magát biztonságban a vétkétől, és veszélyétől " Közölte Muszlim.  Ebben a Prófétai beszédben megerősítés van a szomszéd jogaira, és arra, hogy el kell távolítani róla az ártalmat, és a bántalmazást. Ha kárt okozol a szomszédodnak, ez a nagy bűnök közé (Al-Kaba-ir) tartozik. A magasztos Allah nagy és hatalmas bűnnek tartja azt, ha valaki bántalmazza a szomszédját, ezért nagy büntetést is szabott neki. Azt mondta Ibn Maszud (Allahnak kedvezett), hogy megkérdezték a Prófétától: „melyik bűn a legnagyobb?" Azt felelte: „Ha társat vallasz Allah mellé, miközben Ő teremtett" Megkérdezték: „aztán melyik?" Azt felelte: „Ha megölöd a gyermekedet (a magzatot) félve attól, hogy enne veled" Megkérdezték: „aztán melyik?" Azt felelte: „Ha paráználkodsz a szomszédod feleségével" Imám Ahmed szerint, azt mondta a Próféta (Allah dicsérte, és üdvözítette): „Ha valaki lop a tízedik háztól könnyebb bűn, mintha lopna a legközelebbi szomszédjától" Ez nem jelenti azt, hogy a Próféta engedélyt adott arra, hogy szabad lopni a tízedik háztól, hanem ezzel megmagyarázta, hogy mennyire tilalmas bántani a szomszédodat.

A harmadik nagy jog pedig az ártalom tűrése a szomszédoktól: Légy türelmes a szomszédod bűnei miatt, és figyelmen kívül hagyjd a tőlük fakadó ártalmat! Azt mondta Abi Zarr (Allahnak kedvezett): „a magasztos Allah szeret három dolgot, és gyűlöl három dolgot, és megemlített a három közül, amit szeret, egy férfit, akinek van rossz szomszédja, aki mindig bántotta, és ez a férfi mindaddig kibírta, amíg a magasztos Allah nem oldotta meg neki az életében vagy a halálával" Közölte Imám Ahmed

A szomszédságnak az Iszlámban nagy és hatalmas jogok járnak. Gábriel is mindig ismételte, és visszaemlítette a szomszéd jogait és meg is erősítette ezeket a jogokat. Tehát óvakodjatok Allahtól, mert a tisztességes emberek azok, akik a legjobban bánnak a szomszédjukkal.

Szomszédnak hívjuk azt, akit az emberek szomszédnak ismernek, és nincs ebben határozott számú ház, vagy egyéb. Tehát az a szomszéd, akit az emberek szomszédnak számítanak, és neki járnak ezek a jogok és annál szigorúbbak, minél közelebbi bejáratú szomszédról van szó.

Ti hívők! Aki megtekinti a mai embereket, azt látja, hogy az élet már uralkodik soknak a szívén. Tehát az élet elvitt sok erkölcsöt és értéket, és elfelejtetett sok vallási jogot és követelményt. Ezzel eltávolodtak a szívek egymástól és elhagyta az ember az apját, és elszakított a testvér a testvérével, és elvándorolt a szomszéd a szomszédjától, és elvesztek a jogok. Hány ember bánik rosszul a szomszédjával és nem gyakorolja vele a jó bánásmódot, sőt elszakad tőle és bántja őt. Tehát óvakodjatok Allahtól azzal, hogy jól bánjatok és jótékonykodjatok a szomszédjaitokkal! Parancsoljátok nekik a jót, távolítsátok őket az elvetendő dolgoktól! Annyi jót tegyetek nekik, amennyit bírtok! Távolítsátok tőlük a rosszat! Udvariaskodjatok nekik ajándékozással, és a látogatással. Ha pedig nem találsz jót, amit lehet neki adni, akkor a legkevesebb, amit tehetsz az, hogy távolíts el tőlük a rosszat.

Írta: Nidal Mohamed Amin Abiad

https://eihit.com
Létrehozta: Nidal

Nidal




Kedves látogató, szólj a témához!