Üdvözlünk Kedves látogató! Szeretnénk, ha részt vennél a fórumban, és leírnád a saját hozzászólásodat a témák alatt vagy máshol. Ehhez csak annyit kell tenned, hogy bejelentkezel. Ha pedig nincs fiókod, akkor regisztrálj!
A Korán hatalmassága

Ti hívők, óvakodjatok Allahtól és köszönjétek meg Neki a Korán kinyilatkoztatásának a kegyét, amelyet a hívők szívének tavaszává tett. Tehát, ahogy mondta Ali Bin Abi Talib –Allahnak kedvezett–: "A Korán Allah Könyve. Tartalmazza az elődeitek történeteit, az utánatok következő nemzedéknek a hírét, felettetek ítélkezik, –ha egy hatalmaskodó elvándorol Tőle, Allah elgyengíti, –aki pedig másban keresi az útmutatást, Allah tévelygésbe viszi, Ő Allah Szilárd Kötele, Bölcs Emlegetése és Egyenes Útja. Vele nem követhetjük kényünket-kedvünket, nem beszélhetünk félre a nyelvünkkel, Belőle soha nem elég és nem unható Benne az ismételgetés. A csodái soha nem érnek véget és dzsinnek is hallgatták és azt mondták Róla: "Mondd: "Sugallatot kaptam, hogy egy csapat dzsinn fülelt a hirdetésemre és azt mondták: 'Csodálatos Korán Szavait hallottuk, amely az igaz útra vezet. Hiszünk már Benne és nem társítunk immár senkit sem az Urunk Mellé." (Korán, 72:1,2). Aki mesél Belőle, az igazat mond, –aki cselekszik Utasításai szerint, az jutalmat kap, –aki a Törvénye szerint ítélkezik, az igazságot hajt végre, –akit hívnak Hozzá, az jó úton vezérelt lesz." Tehát ezt mondta Ali Bin Abi Talib, a Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette– nagy kortársa a hatalmas Koránról.

Ó, ti Korán Népe, ez volt a ti Bölcs Könyvetek néhány tulajdonsága. A Magasztos Allah sok jó tulajdonságot említett Róla Magában a Hatalmas Koránban. Ezekkel a tulajdonságokkal felvilágosította az embereket a Könyvünk szerepéről, feladatáról, munkájáról és jogairól. A Magasztos Allah léleknek (Rúh) Nevezte: "Eképpen sugalmaztunk neked Lelket a Mi igénkből. Nem tudtad addig azt, hogy mi az Írás." (Korán, 42:52). Tehát, a Hatalmas Korán egy olyan lélek, amivel a Magasztos Allah életre kelti az óvakodók szívét. Hány halottat keltett életre Allah a Koránnal, akiben nem volt sem lélek sem élet? Azt mondta a Magasztos Allah: "Vajon aki halott volt, és föltámasztottuk, s fényt adtunk neki, amelyben ő járhat-kelhet az emberek között, vajon ő hasonlatos-e ahhoz, aki sötétségben van, amelyből nem jöhet ki?" (Korán, 6:122). Tehát ti hívők, a szívetek életét kérjétek az Uratok Könyvéből! Nincs édesebb és tökéletesebb annál, ha az ember a Korán Lelkével Él.

A Korán többi tulajdonságához tartozik, hogy Allah Fénynek (Núr) is Nevezte: "Higgyetek hát Allahban, a küldöttében és a Fényességben, amit leküldtünk. Allahnak tudomása van arról, amit tesztek." (Korán, 64:8). "Ti Írás birtokosai! Eljött immár hozzátok a Mi küldöttünk, hogy világosan elmagyarázzon nektek sok mindent, amit elrejtettetek az Írásból, és ugyanakkor sok mindenben elnéző irántatok. Fényesség és nyilvánvaló Írás jött Allahtól hozzátok." (Korán, 5:15). Tehát Allah szolgái, a Korán Fény, amivel felkelnek (mint a nap) a hívő szívek és az óvakodók útjait világítja. Ez csak annak jár, aki ragaszkodik Hozzá, Beléépül, beteljesíti a Parancsait és eltávolodik a Tilalmaitól.

Ti hívők, a Korán többi tulajdonságához tartozik az, hogy Allah Megkülönböztetőnek (Furkan) Nevezte: "Áldott az, aki az Al-Furqánt (a Megkülönböztetőt) küldte le a szolgájának, hogy intés legyen a Föld lakóinak." (Korán, 25:1). Tehát a Korán olyan Megkülönböztető, amely különbséget tesz az Igazság és a hamisság, az Útmutatás és a tévelygés, a Vezérlés és a félrelépés és a Látás és a vakság között. A Magasztos Allah Vele különböztette a hívőket a hitetlenektől. Tehát, Allah szolgái ügyeljetek arra, hogy szépítsétek magatokat a hívők tulajdonságaival és hagyjátok el a hitványok tulajdonságait!

Ti hívők, a Korán többi tulajdonságához tartozik az, hogy Intés, Gyógyulás, Útmutatás és Könyörület (Wa'zan wa shifa-an wa Hudan wa Rahmatan) a hívőknek: "Ti emberek! Intés jött immár hozzátok az Uratoktól és gyógyulás mindarra, ami a szívekben van és útmutatás és könyörület a hívőknek." (Korán, 10:57). Tehát a Korán a legnagyobb Intés annak, aki rendelkezik Korán általi életre kelt szívvel, –aki hallgat az intésre. Az a leghatásosabb orvosság a betegségek ellen, amelyek a szívekben találhatóak. Allah Könyvében megtalálható az orvosság a kételkedések és az élvezetek betegsége ellen. A Korán Útmutatás és Könyörület annak, aki ragaszkodik Hozzá, mert mutatja neki az Egyenes Utat és az Szilárd Vallástervet és Világítja az Útjukat a hívőknek.

Ti hívők, a Korán néhány tulajdonságát soroltam, amivel a Magasztos Allah Nevezte. Ezek a Hatalmas és a Magas tulajdonságok elárulják Hatalmasságának a mértékét, a tartalma pedig világosítja a hívőket és Magához vonzza a szívüket. Bizony igazat mondott az Urunk: "Allah olyan Írás gyanánt küldte le a legszebb hirdetést, amely ismétlődő részeiben egyöntetű, amelybe először beleborzonganak azok, akik félik Urukat, aztán elcsitul a borzongásuk és szívük meglágyul Allah intésének befogadására. Ez Allah útmutatása. Az igaz útra vezérli általa azt, akit akar. Akit azonban Allah tévútra visz, annak nem akad senki, aki az igaz útra vezetné." (Korán, 39:23).

Ti hívők, ennek a Hatalmas Könyvnek Jogai és Követelményei vannak. Tehát óvakodjatok Allahtól és teljesítsétek ezeket a jogokat és a követelményeket!

A jogai közé tartozik az érte való Örvendezés, mert Allah Könyve érdemli meg a legjobban az örömöt: "Ti emberek! Intés jött immár hozzátok az Uratoktól és gyógyulás mindarra, ami a szívekben van és útmutatás és könyörület a hívőknek. Mondd: "Örvendezzenek Allah kegyelmén és könyörületességén - örvendjenek annak! Ez jobb annál, amit a világi javakból összegyűjtenek."" (Korán, 10:57,58). Azt mondta Abu Szaid –Allahnak kedvezett– erről a Koránidézetről, hogy: "A Korán Allah kegye rátok, a Könyörülete rátok pedig az, hogy Követőivé tett titeket." Tehát ez az örvendezés úgy nyilvánuljon meg, hogy mindennél hatalmasabbá és előnyösebbé tegyétek a Koránt! Esküszöm Allahra, hogy a Korán mindennél, és annál is jobb, mint amit az emberek a mindennapokban összehalmoznak az evilági ügyekből, javakból és cicomákból.

Ennek a Könyvnek a Jogai közé tartozik az Olvasása: "Akik hirdetik Allah írását és elvégzik az imádságot, s nyíltan és titokban adakoznak abból, amivel gondoskodtunk róluk, azok örökre szóló kereskedelemben reménykedhetnek, hogy Allah a nékik járó teljes fizetséget adja és meg is tetézi nekik a kegyelméből. Bizony, Ő Megbocsátó és Hálás!" (Korán, 35:29,30). Azt mondta a Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette–: "Olvassátok a Koránt, mert a túlvilágon közbenjáróként jön!" Közölte Muszlim. Tehát ti hívők, ügyeljetek a Koránolvasásra és sokasítsátok azt, mert a Koránolvasással megnyugszanak és megtisztulnak a szívek. A Korán ösztönzi az embert az engedelmességek megtételére és az elvetendők elhagyására és szeretteti az embert azzal, ami Allahnál van.

Ti hívők, a Korán jogai közé tartozik az Idézetei megértése: "Áldott Írás ez, amelyet leküldtünk Hozzád, hogy elgondolkodjanak a versein, és hogy emlékezzenek meg azok, akiknek eszük van!" (Korán, 38:28). Allah megalázta azokat, akik nem gondolkodnak el a versein; azt mondta Allah: "Vajon nem gondolkodnak el a Koránon? Vagy lakat van a szívükön?" (Korán, 47:24). Tehát Allah szolgái, óvakodjatok Allahtól és cselekedjetek a Hatalmas Korán utasításai szerint, hiszen csak az szerez hasznot a Koránból, akinek a szíve jelen van, miközben olvassa vagy hallgatja, –aki érezteti magával, hogy ez a Magasztos Urának a beszédje hozzá. A hajdan volt jó muszlimok –Allah kegyeskedjen rajtuk– egyetlen egy Koránidézettel gyakorolták az éjszakai felkelést úgy, hogy éjszaka ezt ismételték, elgondolkodtak rajta, felfogták és megértették, aztán cselekedtek utasításaival. A következő éjszaka jöhetett a következő Koránidézet.

Ennek a Koránnak a jogai közé tartozik a Magasztalása, a Hatalmasítása és a Tisztelete, hiszen ez a Magasztos Urunk Szava. A tudósok összessége szükségessé tette a Korán Hatalmasítását, Magasztalását, Karbantartását és Megkülönböztetését a többitől. Tehát Allah szolgái, hatalmasítsátok ezt a Könyvet és óvjátok meg a rosszaktól.

A Korán hatalmasításához tartozik az, hogy csak olyan valaki érintheti, aki érvényes Wuduval rendelkezik, és csak olyan olvashatja, aki nem dzsunub. Nem szabad a feneked mögé tenni és nem szabad felé nyújtani a lábadat. Nem szabad megalázó helyre tenni. Tehát, ó hívők, óvakodjatok Allahtól és Hatalmasítsátok a könyvét! Korán: "Ha valaki hatalmasítja Allah kultuszjeleit, az a szívek óvakodásából ered." (Korán, 22:32).

Ennek a Könyvnek a jogai közé tartozik, hogy Hozzá kell kötelezned magad: "Ragaszkodj erősen a sugallathoz, amit kaptál! Te az egyenes úton vagy." (Korán, 43/43). A Hozzá való kötelezés úgy történik, hogy követed a parancsait, megengeded azt, amit megenged és megtiltod azt, amit megtilt. Vele igazodj, Eszerint ítélkezz és egy kis Részét se tagadd meg: "Kövessétek azt, ami leküldetett hozzátok az Uratoktól!" (Korán, 7:3). Tehát, ó Allah szolgái, óvakodjatok Allahtól és őszintén kötelezzétek magatokat a Könyvéhez, amelynek a nyomait megtaláljátok a tetteitekben, a mondásotokban és az erkölcsötökben. Tehát forduljatok Hozzá olvasással, memorizálással, parancsainak beteljesítésével, tudásának a megszerzésével és munkálkodással, hiszen aki ragaszkodik Hozzá, az jó útra vezéreltetett. Tehát ragaszkodjatok mindannyian Hozzá!

Nidal Mohamed Amin Abiad

https://eihit.com
Létrehozta: Nidal

georgina


Assalamu alaykum wa rahmatullah wa barakatuh !
Koszonom szépen .
Allah áldjon ! Abida