Üdvözlünk Kedves látogató! Szeretnénk, ha részt vennél a fórumban, és leírnád a saját hozzászólásodat a témák alatt vagy máshol. Ehhez csak annyit kell tenned, hogy bejelentkezel. Ha pedig nincs fiókod, akkor regisztrálj!
A pénteki nap jellemzői

 Hála Allahnak, aki a pénteki napot a legjobb nappá tette a hét napjai közül. Allah minden pénteki napra rendelt egy órát, ahol a fohász beteljesül, és meghallgattatik, és különös tulajdonságokat adott ennek a napnak, hogy az emberek méltóan beteljesítsék. Tanúsítom, hogy nincs más isten Allahon kívül, Ő az egyedüli nincs neki társa, Ő az Erős, és a Mindenható, és tanúsítom, hogy Mohamed az Ö szolgája és prófétája, ő a legóvatosabb szolga és a legjobban vezérelt követett próféta. Allah dicsérte és üdvözítette őt, a háza népét, a kortársait, és a jóságos, az engedelmes, és az alázatos követőit.

Allah szolgái! Legyetek elővigyázatosak a magasztos Allah szerinti tettekkel, és hálálkodjatok neki, mert úgy döntött, hogy ti ehhez a néphez tartoztok, és különös figyelmet fordított rátok, hogy pont ti tartozzatok ehhez a társasághoz. Allah sok kegyet szánt nektek ezen az áldott pénteki napon. Allah félrevezette a zsidókat, és a keresztényeket erről a napról és titeket irányított rá. Azt mondta a Próféta (Allah dicsérte és üdvözítette): „Nem kelt fel a nap és nem nyugodott le egy napra jobban, mint a pénteki napra. Allah vezetett minket rá és félrevezette a többieket. A többiek minket követtek abban, hogy a pénteki nap után következik a szombat a zsidóké, és a következő nap a vasárnap a keresztényeké, és ebben dicsőség van számunkra”

Tehát testvéreim ismerjétek ennek az áldott napnak a követelményeit, és hogy Allah milyen sok különös kegyet előkészített ezen a napon talán jobban fogjátok értékelni és tudni, hogy milyen fontos nap ez. Pénteken Allah befejezte az egek és a föld teremtését. Hét nap alatt teremtette. Vasárnap kezdte a teremtést, és pénteken befejezte. Pénteken teremtetett Ádám apánk, és pénteken belépett a mennyországba, és pénteken Allah kiküldte a mennyországból, és pénteken lesz az utolsó ítélet napja. Tehát ezen a napon volt az élet kezdete és ezen a napon lesz a végzete. Ezen a napon van egy óra, ha az ember eltalálja, miközben imádkozik és fohászkodik Allahnak, akkor Allah meghallgatja a fohászát és megadja neki, amit kér, kivéve, ha valami rosszat kér. És a legjobb óra a meghallgatásra, az óra, amikor az Imám mondja a pénteki mondást, és az imára várunk, és egy óra a délutáni ima után, amelyik tartalmazza a mecsetköszöntő imát és utána, ahogy vársz a naplemeneti imára. És aki vár az imára, ő imában van. tehát testvéreim találjátok ki ezt az órát, amikor Allah meghallgatja a fohászotokat, talán eltaláljátok, és aratjátok, amit fohászkodtok. Tehát a pénteki napon sokat fohászkodjatok, és sokat említsétek Allahot.

Ennek a napnak a jellemzői közül az egyik a Ghuszl készülve a pénteki imára. Azt mondta a Próféta (Allah dicsérte és üdvözítette): „a pénteki Ghuszl kötelező minden felnőttnek, tehát nem szabad a muszlimnak kihagynia a Ghuszlot a pénteki napon”

Pénteken illatosítsa a férfi magát, a legjobb ruháját vegye fel, és korán menjen a mecsetbe. Foglalkozzon az imával, az olvasással, és Allah említésével, amíg nem jön az imám. Minél jobban közeledjen a szószékhez. Vannak a jóságos emberek közül, akik jönnek korán, de a mecset végén ülnek, ami ellenkezik a Szunnával. A Szunnához tartozik az, hogy a mecset elején tartózkodjatok, minél közelebb az imámhoz. És, amikor kezdődik az ima, akkor foglalják az első sort, amíg nem telik meg. Azt mondta a Próféta (Allah dicsérte és üdvözítette): „Gyertek, álljatok közvetlenül mögém az első sorba, és mindig akadnak olyan emberek, akik jönnek ima közben, azok foglalják a következő sorokat. Elkésnek, és Allah hátra rakja őket az utolsó sorokba. (Közölte Muszlim)”

Ennek a napnak a jellemzői közé tartozik a pénteki mondás és a pénteki ima, amelyet a magasztos Allah kötelezővé tett, hogy mindenki igyekezzék letenni. Korán: (62/9) „Ti hívők! Ha a muezzin kiált Azánra, a pénteki napon, igyekezzetek Allah említésére és hagyjátok abba az eladásvételt, ez sokkal jobb nektek, ha tudjátok”. Ez az Ája azt akarja mondani, hogy a kereskedelem otthagyása és a jövetel Allah említésére sokkal jobb nektek az evilági és a túlvilági szálláshelyeteken. A muszlimok összességében megegyeztek, hogy a pénteki ima kötelező. És a Próféta (Allah dicsérte és üdvözítette) figyelmeztetett minket, hogy ne hanyagoljuk el a pénteki mondást, és az imát. És azt mondta: „aki hanyagságból kihagy három pénteki imát, annak Allah rápecsétel a szívére. És azt mondta: „bizony sokan hagyják abba a pénteki imától való eltávolodást! Különben Allah rápecsétel a szívükre, és ezzel tudatlanok lesznek a tudatlanok között””. Tehát veszélyes helyzetben vannak azok, akik hiányoznak a pénteki imáról. Vajon ezek nem félnek-e attól, hogy ez a prófétai beszéd érvényes lesz rájuk! Nem félnek-e attól, hogy Allah rápecsétel a szívükre, és tudatlanok lesznek a sok tudatlan között, aki nem említi Allahot, és, aki elfordul Allah ügyétől! És nem félnek-e attól, hogy Allah hiábavalóvá teszi a hitüket, és a végén a vesztesek között lesznek!

Megtiltották maguktól a muszlimokkal való találkozást ezen a hatalmas napon. Megtiltották maguktól az imát, amelyik letörli az előtte követett kis bűnöket. Megtiltották maguktól Allah említését, és a hozzá való fohászkodást a Khutbában, és az imában. Esküszöm Allahra, hogy sok kegytől megtiltották magukat, és nagy bűn elé állították a lelküket.

Ennek a napnak a jellemzői közé tartozik, hogy nem szabad utazni az Azán kiáltása után, amíg nem imádkozza a pénteki imát, kivéve, ha útközben leteszi, ha ez lehetséges, vagy abban az esetben, ha attól fél, hogy elmegy a repülő a pénteki ima miatt.

Ennek a napnak a jellemzői közé tartozik, hogy érdemes sokat dicsérni a prófétát.

A pénteki ima kötelező minden férfinak, de nem kötelező a nőknek. Azt mondta a Próféta (Allah dicsérte és üdvözítette): „Ha eljött az ima ideje, ne menjetek sietve a mecsetbe, hanem gyalogolva, és nyugodtan és csatlakozzatok az imádkozókhoz, és imádkozzátok velük azt, ami hátra van, és amit nem értetek el, azt pótoljátok”

Testvéreim! Azt mondta a Próféta (Allah dicsérte és üdvözítette): „Aki a pénteki napon végzi a Ghuszlot, aztán elmegy az első órákban, akkor mintha tevével adakozott volna, és, aki elmegy a második órában mintha tehénnel adakozott volna, és, aki elmegy a harmadik órában mintha birkával adakozott volna, és, aki elmegy a negyedik órában mintha csirkével adakozott volna, és, aki elmegy az ötödik órában mintha tojással adakozott volna, és, ha jön az imám, akkor jönnek az angyalok említeni Allahot”. Ezért érdemes korán jönni a pénteki imára, hogy megszerezzük a fizetséget, amelyre nekünk nagy szükségünk van.

Ennek a napnak a jellemzői közé tartozik, hogy a magasztos Allah megmutatja a Magasztosságát a szövetségeseinek minden pénteki napon a mennyországban és meglátogatják Őt. Úgy helyezkednek el Tőle, hogy, aki az evilágon közelebb volt az imámhoz, az közelebb lesz Allahhoz, és hamarabb ér Hozzá az, aki az életben hamarabb érkezett a pénteki Khutbára. Abdullah Bin Maszud valamikor elment a pénteki imára, ott találkozott három emberrel, aki megelőzte őt. Erre azt mondta, hogy négy ember közül a negyedik nincs messze Allahtól. Aztán azt mondta: „hallottam hogy Allah prófétája azt mondta: „a mennyországban pénteken az emberek ülnek Allah előtt annyira, amennyire jártak a pénteki imára”” Anasz Bin Melik prófétai beszédje szerint: „Allah különített egy széles sík helyet a mennyország valamelyik völgyében, amelyik fehér színű Miszkból van, ahol találkoznak a mennyország lakói pénteken. Jönnek a küldöttek és fényből lévő szószéket foglalnak, aztán jönnek az igazak, és a mártírok és aranyból lévő szószéket foglalnak, aztán jönnek a szobák lakói és Miszkos helyeket foglalnak, aztán Allah megmutatja a Magasztosságát. Ránéznek, és azt mondja nekik a magasztos Allah: „Én Vagyok Az, aki igazat mondtam nektek, és beteljesítettem az ígéretemet, és beteljesítettem nektek a kegyemet és ez a hely az én méltóságom, tehát kérjétek tőlem, amit akartok”. Akik előtte vannak, azt kérik a magasztostól, hogy legyen velük megelégedve. Azt mondja nekik a magasztos Allah: „a veletek való megelégedésem hozott titeket ide, és a tietek a bőkezűségem, tehát kérjétek tőlem, amit akartok”, erre azt mondják neki, hogy azt akarjuk, hogy legyél velünk megelégedve. Aztán a magasztos Allah tanúsítja nekik, hogy meg van velük elégedve, aztán addig kérik Allahot, amíg nem teljesít nekik mindent, amit akarnak, ezután pénteken a magasztos Allah megmutatja, amit szem sem látott még, fül sem hallott, és senkinek az eszében sem jutott. Nincsen szükségük semmi másra csak a pénteki napra, azért, hogy Allah bőkezűségéből gyarapodjanak, és nézzenek a gyönyörű orcájára, mert ez a nap a gyarapodás napja”

Allah szolgái! Allah felszólít benneteket az igazságra, az illendő bánásmódra, s a rokonnak való adakozásra, s eltilt attól, ami hitvány és elvetendő, és az erőszaktól. Talán hallgattok az intő szóra! És teljesítsétek Allah iránti megállapodást, miután már megállapodtatok, és ne szegjétek meg az eskütöket, miután megerősítettétek azt, és Allahot tettétek meg kezesnek magatokra. Allah tudja, amit cselekszetek.

Allah! Te vagy a gyengéd és te vagy az, aki kegyet gyakorolsz a szolgáidra. Te vagy az egek és a föld gondozója.  A te kezedben van az egek és a föld  ügye. Kérjük tőled ebben az időben és ebben az órában, hogy ne hagyjál nekünk bűnt csakúgy, hogy megbocsátottad, és ne legyen nekünk evilági és túlvilági szükségletünk csakúgy, hogy beteljesítetted, és ne legyen nekünk gondunk csakúgy, hogy eltávolítottad, és ne legyen nekünk tartozásunk csakúgy, hogy segítettél kifizetni, és ne legyen rászoruló csakúgy, hogy adtál neki. A dicséreteket és az üdvözléseket Mohamed prófétánkra.

https://eihit.com
Létrehozta: Nidal