Üdvözlünk Kedves látogató! Szeretnénk, ha részt vennél a fórumban, és leírnád a saját hozzászólásodat a témák alatt vagy máshol. Ehhez csak annyit kell tenned, hogy bejelentkezel. Ha pedig nincs fiókod, akkor regisztrálj!
Az Iszlám szerinti szépítkezés

A határon belüli szépítkezés, amit a magasztos Allah megszabott, azt teljesíteni kell, mert Allah szép és szereti a szépséget. A szépítkezés azon a határon belül történik, amennyit a magasztos Allah megengedett, és azoktól a dolgoktól kell eltávolodni, amit a magasztos Allah megtiltott.

Amit a magasztos Allah megengedett, arról a Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette– felvilágosított minket. Közölte Al-Bukhari és Muszlim, akik Abi Hurairára –Allahnak kedvezett– hivatkoztak, hogy azt mondta Allah Küldötte –Allah dicsérte és üdvözítette–: „Öt tisztasági folyamatot kell végezni, ami az Al-Fitrához tartozik: a férfi és a női intimhely körül való teljes borotválás, a körülmetélés, a bajusz ritkítása, a hón alatti szőr tépése és a köröm vágása.” A Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette– közölte velünk, hogy ezek a dolgok az Al-Fitrához[1] tartoznak és a régi Szunnából erednek, amelyeket az előző Próféták is hoztak, és amiben mindegyik Küldött törvénye megegyezett. Ha ezeket a dolgokat elhagyjuk, akkor az emberi test megcsúnyul és hasonló lesz az állatokéhoz. Ha pedig ezeket a tisztasági folyamatokat nem végezzük, akkor ezeken a helyeken összehalmozódik a kosz és rossz, büdös szag terjed el. A körülmetéléssel eltávolítjuk az egész fitymát, amely körülveszi a hímvessző fejét, mert ott szokott összehalmozódni a kosz, és a fityma megtartása a kosz összehalmozódását okozza, ami megkérdőjelezi az istenszolgálatnak a Magasztos Allah általi elfogadását, és komoly problémákat okoz, amelyek nem hagyhatóak figyelmen kívül.

A Sátán díszített néhány dolgot egyes nőknek, amit a Magasztos Allah megtiltott, és amit nem lenne szabad neki megtennie, mint a szemöldök tépése, amiről azt koholják, hogy ez a szépítkezéshez tartozik, miközben nem tartozik ahhoz, hanem ez a Magasztos Allah teremtésének és alkotásának megváltoztatását jelenti. Erre a dologra a Sátán szokta bátorítani a nőt azért, hogy változtassa a Magasztos Allah teremtését, hogy dühös legyen rá! Mint tudjuk, a Sátán arra szokta bátorítani az embert, ami tilos, és ami Allah dühét kiváltja. Emiatt nem szabad hallgatni rá. „Allah megátkozta a Sátánt hajdan. A Sátán akkor azt mondta: „Bizony el fogok venni a szolgáid közül egy bizonyos részt, és tévelygésbe viszem őket, hiú vágyakat fogok ébreszteni bennük és bizony azt fogom parancsolni nekik, hogy a jószág fülét mindegyre vágják le, és hogy Allah teremtését változtassák meg!” Aki Allah helyett a Sátánt választja gyámolítójának, az nyilvánvaló kárvallottként maga látja a kárát. A sátán ígérget nekik és hiú vágyakat ébreszt bennük. Ám a sátán csalárd módon ígérget nekik. Ezeknek a gyehenna lesz a lakhelye és onnan nem lelik majd a menekvés útját.” (Korán, 4:118-121).

  1. A tetoválás a tilalmas dolgok közé tartozik, amit szoktak végezni a nők.
  2. A fogak igazítása tilos: A nők szokták reszelni az első két-négy fogukat azért, hogy kis rés legyen közöttük. Úgy gondolja, hogy így szebb a mosolya.

Testvéreim! Ha a fogak igazítása tilos a nőknek, miközben nekik van a legnagyobb szükségük arra, hogy szépek legyenek, akkor mi van azokkal a férfiakkal, akik versenyeznek a nőkkel a szépítkezésben, és az alakjuk szépítésében? Ezek a férfiak elfogadták, hogy férfiakhoz hasonlók legyenek! Vannak férfiak, akik igazítják a fogukat, mások arannyal díszítik magukat. Vannak, akik tépik a szemöldöküket úgy, mint a nők.

A Sátán ugyanúgy díszítette a nők egy részének, hogy mesterségesen hosszabbítsák a hajukat! Ezt azért teszi, mert szebb hajat akar a sajátjánál, hosszabbat vagy sűrűbbet és így tovább. Mindez tilos Allah törvényében. Allah megátkozta a Sátánt és azokat, akik engedelmeskednek neki. A Sátán Allah ellensége és azt akarja, hogy az emberek változtassák Allah teremtését. A sátán súgja az embereknek, és sokan engedelmeskednek is neki. Aki azt akarja, hogy Allah alkotása tiszteletben legyen, az nem engedelmeskedik a Sátánnak. Közölte Bukhari és Muszlim, akik Abdullah Bin Maszudra –Allahnak kedvezett– hivatkoztak, hogy azt mondta a Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette–: „Allah megátkozta a tetoválót és a tetováltatót; azt, aki tépi az arcán a szőrt; aki tépi vagy igazítja a szemöldökét; aki igazítja a fogát nem betegség miatt, hanem azért, hogy szebb legyen a mosolya és az Allah Alkotását megváltoztatókat!” Ez Bani Aszadhoz tartozó nőhöz jutott, akit úgy hívtak, hogy Ummu Jakob és aki mindig olvasta a Koránt. Elment Abdullahhoz és azt mondta neki: „Milyen beszédet hallottam tőled! Te megátkoztad azokat, akik tetoválnak vagy tetováltatják magukat, tépik az arcukon a szőrt, tépéssel igazítják a szemöldöküket és szépség miatt igazítatják a fogukat és nem betegség miatt, az Allah teremtését megváltoztatókat.” Erre azt mondta: „Miért ne átkozzam azt, akit a Küldött –Allah dicsérete, békessége és áldása legyen vele– megátkozott? Ugyanis Allah Könyvében is megtalálható.” Erre azt mondta a nő: „Én olvastam azt, ami a Korán két borítója között van és nem találkoztam ezzel.” Erre azt felelte: Ha elolvastad, akkor biztos megtaláltad a magasztos Allah mondását: „Amit a küldött hozott, azt kövessétek, és amitől eltiltott benneteket, attól tartózkodjatok!” (Korán 59:7). Erre azt mondta a nő: „Biztos, hogy a feleségeden találnék ilyesmit most.” Erre azt mondta neki, menj be és nézd meg! Azt mondta Alkama: „Belépett Abdullah feleségéhez, de nem talált a feleségén semmi ilyesmit.” Visszament a férfihoz és azt mondta neki: „Nem találtam semmit.” Azt mondta a férfi: „Ha lett volna rajta ilyesmi, akkor eleve nem jöttünk volna össze.”[2]

A Sátán Ugyanúgy felékesítette néhány nőnek és férfinak a köröm növesztését, ami teljesen ellenkezik a Küldött Szunnájával!

A bajusz és a köröm növesztésével, a szemöldök eltávolításával vagy igazításával azt hiszik, hogy ez a szépítkezéshez tartozik, de igazából ezzel csúnyítják magukat, és közben ellenkezik az emberi Al-Fitrával (amit fent említettem). Tehát a Sátán hatására ki lett nekik díszítve, így automatikusan átvették, anélkül, hogy megnézték volna az Iszlám álláspontját erről. Így azt hitték, hogy ez a szépítkezéshez tartozik. Azt mondta a Magasztos Allah: „Akinek díszítve lett a tette rossza, így jónak látta” (Korán, 35:8).

A szépítkezés, amiről a Magasztos Allah és a Küldötte törvénykezett, és amit megengedett az a ruha általi szépítkezés. „Ti Ádám fiai! Leküldtünk nektek ruházatot, hogy elrejtse a szemérmeteket, és cicomát. Ám az istenfélelem köntöse - az jobb annál.” (Korán, 7:26). A Magasztos Allah gondoskodott rólunk a ruhával, aminek az első célja a szemérme eltakarása és többi célja az, hogy szebben nézzünk ki! Viszont a Magasztos Allah sokkal szebb öltözéket említett meg: az istenfélelem öltözéke külső és belső szépséget és cicomát ad nekünk.

Tehát az Iszlám támogatja a ruhával való szépítkezést olyan téren, amit Ő megengedett pazarlás és fennhéjázás nélkül. Közölte Abdullah Bin Maszud –Allahnak kedvezett–, hogy azt mondta a Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette–: „nem lép be a Mennyországba olyan, akinek a szívében egy parányi felfuvalkodás is van.”

A nőknek Allah megengedte a hosszú ruha viselését azért, hogy eltakarják a lábukat is. Közölte Imám Ahmed, Nisze’i, Abu Dawud, Termezi, akik  Ibn Omarra –Allahnak kedvezett– hivatkoztak, hogy azt mondta a Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette–: „aki húzza a ruháját maga mögött a Földön, Allah nem néz rá az utolsó ítélet napján!” Erre azt kérdezte Ummu Szuluma, hogy akkor milyen ruhát viseljenek a nők?  Azt felelte: „egy arasszal hosszabb legyen!” –”így is látszik a lába” –mondta a nő, erre azt felelte a Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette–: „akkor legyen hosszabb egy karnyival, nem többel!”

Sok férfi és nő ellenszegült Allah parancsának azzal, hogy szerepet cseréltek úgy, hogy már a férfi húzza a földön a ruháját, a nő pedig rövid szoknyát hord. A férfi ezzel hasonlította magát a nőhöz és a nő hasonlította magát a férfihoz. A Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette– pedig megátkozta azokat a férfiakat, akik hasonlítják magukat a nőkhöz és azokat a nőket, akik hasonlítják magukat a férfiakhoz. Közölte Al-Bukhari. Ugyanis Allah megátkozta azt a férfit, aki felveszi a női ruhát és megátkozta azt a nőt, aki felveszi a férfiruhát. Közölte Imám Ahmed és Abu Dawud.

Tilos a férfiaknak a selyemmel öltözködni és az arannyal szépítkezni! Közölte At-Termezi és Al-Albani, hogy azt mondta a Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette–: „Tilos a népem férfijainak selyemmel és arannyal öltözködni, viszont a nőknek szabad!” Közölte Muszlim, aki Ibn ’Abbaszra hivatkozott –Allahnak kedvezett–, hogy a Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette– látott egy aranyból készült gyűrűt egy férfi ujján, erre levette az ujjáról, félrerakta neki és azt mondta: „az a férfi, aki az evilágon arany gyűrűt hord, a túlvilágon Pokoltűzi parazsat kap a kezébe!”, aztán elment. Akik ott voltak, mondták annak az embernek: „vedd el a gyűrűdet!”, erre azt mondta a férfi: „nem! Esküszöm Allahra, hogy soha nem veszem el azt, amit a Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette– elrakott!”

A férfiak közül vannak olyanok, akik hordanak aranygyűrűt azért, mert követik a rossz szokásokat és hagyományokat ügyet sem vetve a prófétai beszédekre, amelyeket nap mint nap hallanak és olvasnak, hogy tilos a férfinak aranyat hordania. Nem tudják, hogy ezért majd markukban fogják a Pokol parazsait, de ők erre ügyet sem vetnek, mert a Sátán felcicomázta nekik ezt ugyanúgy, ahogy sok nőnek cicomázott fel rövid, szűk és átlátszó ruhákat, amelyek nem takarják a testét, hanem inkább megmutatják a test jellegzetes részeit és annak alakját. Vannak olyan nők, akik a férfiak előtt, akik nem muhrimok[3], a piacokon, a rokonoknál vagy másoknál nem takarják el a kezüket és a lábukat. Közölte Abi Huraira –Allahnak kedvezett–, hogy azt mondta a Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette–: „két fajta pokollakó van a földön, akiket nem fogok látni. Az egyik olyan csoport, akik olyan botot fognak a kezükben, mint a tehén farka, verik vele a népet. A másik pedig olyan nők, akik fel vannak öltözve, de mégis csupaszon vannak, jobbra, balra hajlanak és fejük olyan, mint a ferde tevepúp, ezek nem lépnek be a Mennyországba, sőt még az illata sem érkezik hozzájuk!”

Azt mondta az Iszlám Sejkje Ibn Tejmijje –Allah kegyeskedjen vele–, hogy a „fel vannak öltözve, de mégis csupaszon vannak” azt jelenti, hogy olyan ruhát vesznek fel, amelyik nem takarja el a testüket! Így ő fel van öltözve, de igazából csupaszon van. Mit takar az átlátszó ruha, amelyik megmagyarázza a teste alakja milyenségét, vagy a szűk ruha, amelyik megmutatja a teremtése apró vonásait? Ez napjainkban sok nő öltözködésével megegyezik, akik állandóan átlátszó és szűk ruhában jelennek meg, amelyiken át lehet látni, és amelyik megmutatja a teste részletes vonásait.

A test szépítése és tisztítása az Iszlámtörvény szerint kell, hogy történjen. „Allah küldöttében szép példaképetek van, annak, aki reményét Allahba és a Végső Napba vetette és gyakorta megemlékezik Allahról.” (Korán, 33:21). Tehát nem szabad nekünk önmagunktól elhatároznunk olyan dolgokat, amikben a Küldött törvénykezett, és nem szabad hasonlítanunk magunkat azokhoz, akik nem tartják be Allah törvényét, és nem szabad követnünk a társadalom szokásait és hagyományait, amelyek ellentmondanak a prófétai beszédeknek.

A Küldött útmutatásához tartozik az, hogy ha nyiratkozol, akkor nem lehet kopaszra vágni a haj egy részét és hagyni hajat a fej többi részén, hanem vagy kopaszra vágod az egészet vagy leritkítod. Azt parancsolta a Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette–: „ritkítsátok a bajuszotokat, mert aki nem ritkítja, az nem közénk való!” Közölte Termezi.

Közölte Muszlim, Abi Huraira, hogy a Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette–: „ritkítsátok a bajuszt! És növesszétek a szakállt! Ellenkezve a pogányokkal”. Közölte Muszlim, hogy azt mondta Anasz: „a Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette–: "időszakra szabta nekünk a bajuszritkítást, a körömvágást, a hónaljszőr tépését, a szemérmeszőr borotválását, ne haladja meg a negyven napot”.

A Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette– szerette használni a sziwakot[4]. Mindig használta, még Ramadánban is, amikor felkelt, wudu végzése után, mielőtt imádkozott és mielőtt elment otthonról.

A Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette– szerette illatosítani magát és megtiltotta azt, ami utálatos szagot okoz a szánknak, mint a hagyma vagy fokhagyma. Ha megyünk a mecsetbe, akkor nem szabad enni ilyeneket.

Közölte Ibn ’Omr, hogy azt mondta a Küldött –Allah dicsérte és üdvözítette–: „aki büszkeségből, magasztalásból, fennhéjázásból felvesz egy ruhát, Allah az utolsó ítélet napján ráad egy megalázó ruhát, aztán felgyújtja.”

Aki büszkeségből és magasztalásból hosszú ruhát vesz fel, Allah szétszakítja alatta a Földet a sírban, ahol vergődik az utolsó ítélet napjáig. Közölte Muszlim, aki Ibn Maszudra –Allahnak kedvezett– hivatkozott, hogy azt mondta a Küldött, –Allah dicsérte és üdvözítette–: „nem lép be a Mennyországba, akinek a szívében egy magnyi felfuvalkodás is van”, erre egy ember azt mondta: „de szeretném, hogy az öltözékem és a cipőm szép legyen!”, erre azt felelte a Küldött, –Allah dicsérte és üdvözítette–: „Allah szép és szereti a szépséget, de a felfuvalkodás megtagadja az igazságot.”

Tehát a Sátán játssza Ádám fiának az agyát az öltözékkel is, és beleejtette őket olyan dolgokba, amelyekkel ellenszegülhetnek Allah törvényének.

Némelyiknek felékesítette a csupaszodást a modern civilizáció nevében, ahogyan az Iszlám előtt kidíszítette a társítóknak azt, hogy csupaszon zarándokoljanak a Kába körül, mert ha így teszik, akkor nagy fizetség jár osztályrészül nekik. „És ha elkövetnek valamilyen gyalázatosságot, azt mondják: „Mi úgy találtuk, hogy már atyáink is ezt tették és Allah rendelte el azt nekünk. Mondd: „Allah nem rendel el gyalázatosságot! Olyasmit mondotok Allahról, amiről nem tudtok?" (Korán, 7:28).Így a Magasztos Allah válaszolt nekik, hogy a szemérme kitárása gyalázatos dolog.

Némelyiknek kidíszítette a sportolás közbeni csupaszodást és sportjátéknak tekintették. Így megmutathatták a lábukat és mindenüket, kivéve csak intimszervet, ahogy látható a médiában is.

Némelyiknek kidíszítette azt, hogy a hosszú ruhát felfuvalkodásból húzzák maguk után anélkül, hogy ügyet vetnének arra, hogy Allah büntetése várja őket a túlvilágon. A Sátánnak az a dolga, hogy elterelje az embereket Allah és a Küldötte Szunnájáról.

Némelyik nőnek felcicomázta azt a cselekedetet, hogy ellenálljanak azoknak, akik hordják a törvényes ruhát és alázzák meg őket!

Tehát ó, ti muszlimok, óvakodjatok Allahtól és ragaszkodjatok az Uratok Könyvéhez és a Prófétátok Szunnájához, és ne kövessétek a romboló irányzatokat és a tiltott hagyományokat!

Kérjük Allahot, hogy akárhol vagyunk, könnyítse meg nekünk a jót, szerettesse velünk a hitet és inkább ezt díszítse, ékesítse és cicomázza a szívünkben!



[1] Al-Fitra: Az emberrel született dolgok.

[2] Gyűjtötte Al-Bukhari (5604) és Muszlim (2125).

[3] A muhrimok azok a férfirokonok, akik láthatják a nőt.

[4] Sziwak: Faág, amivel mostak fogat.

 

Írta: Nidal Mohamed Amin Abiad

https://eihit.com
Létrehozta: Nidal

Nidal




Kedves látögató, Ha ehhez a témához szeretnél hözzászólni, akkor itt van a lehetőség.


Köszönjük!


Az Egyistenhit Csapata