Üdvözlünk Kedves látogató! Szeretnénk, ha részt vennél a fórumban, és leírnád a saját hozzászólásodat a témák alatt vagy máshol. Ehhez csak annyit kell tenned, hogy bejelentkezel. Ha pedig nincs fiókod, akkor regisztrálj!
A jó befejezés

Allah szolgái! Igazi óvakodással óvakodjatok Allahtól, és mindig kérjétek a bocsánatát, hogy meg legyen veletek elégedve. Tehát átment az élet vizsgáján, és boldog lett az, aki fordult az Urához. Megbukott, és csalódott az, aki követte a kénye kedvét, és eltávolodott a túlvilágtól, és elfoglalta az evilági élet. Ahogy mondta a Magasztos Allah a szent Prófétai beszédben: "Ti szolgáim! Ti nem árthattok nekem, hogy ártsatok, és nem használhattok nekem, hogy használjatok" közölte muszlim, és Abi Zorr (Allahnak kedvezett). "Ne szomorítsanak el téged azok, akik a tagadásban buzgólkodnak! Nem lesznek semmiben sem Allah ártalmára. Allah nem akar osztályrészt juttatni nekik a túlvilágon. Súlyos büntetés lesz az ő részük." (Korán, El-'Imran, 3:176) Tehát az igaz tettek az oka minden jónak az evilágon, és a túlvilágon. A leghatalmasabb, és a legkegyesebb munkálkodás, a szívek munkálkodása, mint a hit, a hagyatkozás, a félelem, a könyörgés, a vágy, a félemlítés, és szeretni azt, amit Allah szeret, és gyűlölni azt, amit Allah gyűlöl, és azt, hogy a szív tartozzon az egyedüli Allahhoz, hogy elhozzon neked minden jót, és eltávolítson tőled minden rosszat. "Ha Allah valami csapással sújt téged, azt nem háríthatja el senki, csupán Ő. És ha valami jót akar neked, akkor nem állhat senki útjában az Ő kezének. Eléri vele azt, akit csak akar az Ő szolgái között. Ő a Megbocsátó és a Könyörületes." (Korán, Yunus, 10:107). Az igaz tagok munkálkodása a szívek munkálkodásához tartozik, ahogy mondta a Próféta (Allah dicsérte, és üdvözítette): "A tettek szándék szerint ítéltetnek meg, és minden ember megkapja az ő szándéka szerinti fizetséget" közölte Bukhari, és Muszlim. A rossz, és a hitvány tettek az oka minden rossznak az evilágon, és a túlvilágon. "Ha valami csapás sújt titeket, azért sújt, amit a kezetek elkövetett - noha sok mindent elnéz Ő." (Korán, Ash-Shura, 42:30). "Romlás ütötte föl a fejét a szárazföldön és a tengeren azért, amit az emberek keze elkövetett, hogy Allah valamilyen kóstolót adjon nekik abból, amit cselekedtek. Talán megtérnek!" (Korán, Ar-Rum, 30:41). A szolga parancsot kapott, hogy engedelmeskedjen, és meg van tiltva a tiltott dolgoktól, de akkor tudjuk az ember lényegét, hogy az igaz tetteket, amit tett jók voltak-e, és, hogy a rossztól való eltávolodása igaz volt-e, amikor a kora végén jár, és az utolsó órájában, ahogy mondta a Próféta (Allah dicsérte, és üdvözítette): "A tettek az élet befejezésekor lépnek érvényben" közölte Bukhari. Tehát, akinek Allah megkönnyíti az igaz tetteket a kora végén, és az utolsó órájában, akkor Allah megírta neki a jó befejezést, és akit Allah megaláz, akkor élete utolsó óráját bűnnel, és rossz tettel végzi, ami miatt Allah dühös és megírja neki a rossz befejezést. Allah oltalmazzon minket a Dühétől, és a rossz befejezéstől. A magasztos Allah beszélt nekünk és megparancsolta, hogy törekedjünk a jó befejezés elérésére. "Ti hívők! Óvakodjatok Allahtól igaz óvakodással és ne haljatok meg, csak úgy, hogy muszlimok vagytok!" (Korán, El-'Imran, 3:102). Az igyekezés a jó befejezésért az igazak célja, az óvatos szolgák gondja, és az istenfélő üdvösek kívánsága. "Ábrahám Jákobbal együtt lelkére kötötte a fiainak mondván: "Fiaim! Allah kiválasztotta nektek a vallást. Tehát ne haljatok meg csakúgy, hogy muszlimok vagytok!"" (Korán, Al-Bakara, 2:132). "Urunk! Mi hallottunk egy igehirdetőt, aki a hitre szólított kiáltván: 'Higgyetek Uratokban!' És mi hittünk. Bocsásd meg a mi bűneinket, és boríts feledést a mi rossz cselekedeteinkre és szólíts minket magadhoz az üdvösökkel!" (Korán, El-'Imran, 3:193).Azt mondta a magasztos Allah azokról, akik megbánták a bűneiket: "És csupán azért állasz bosszút rajtunk, mert hittünk a mi Urunk jeleiben, miután azok hozzánk érkeztek. Urunk! Vértezz föl minket türelemmel és végy magadhoz minket úgy, hogy muszlimok vagyunk!"" (Korán, Al-A'raf, 7:126). Közölte ’Abdilleh Bin ’Amru (Allahnak kedveztek): „Ádám fiainak a szíve, mindegyik a Könyörületes Ujjai közül két Ujja között van, mindegyik szívet úgy átváltja, ahogy akarja (Jóról rosszra, vagy rosszról jóra)”, aztán azt mondta: „Allah! Te vagy az, aki átváltod a szíveket, váltsd át a szívünket a te engedelmességedre” közölte Muszlim. A Próféta (Allah dicsérte, és üdvözítette) boruláskor, mindig ezt a fohászt mondta. Tehát, akinek Allah megkönnyíti a jó befejezést, annak olyan boldogságban van része, hogy utána soha nem lesz szomorú. És, akinek Allah megkönnyíti a rossz befejezést az vesztes a életében, és a túlvilágában. Az igazak gondoskodnak az igaz tettek tevéséről, ami a jó befejezésre mutat, sőt ők törekednek arra, hogy sikerüljön a jó befejezés, így jó tetteket cselekszenek, őszintén fohászkodnak, és jót gondolnak a magasztos Allahról. "Akik hittek és akik vándoroltak, és harcba szálltak Allah útján, azok kívánják Allah könyörületét. És Allah Megbocsátó és Könyörületes." (Korán, Al-Bakara, 2:218). Aki betartotta a szándékát Allahnak, és a Próféta Szunnájával cselekszik, és elkövette a kortársai útmutatását, annak Allah jó befejezést ír. "És azt mondják majd azoknak, akik óvakodtak Allahtól: "Mit küldött le a ti Uratok?" Ők azt mondják: "Jót". Akik jóravalók, azok az evilágon jóra számíthatnak. Ám a túlvilági lakhely jobb. Milyen pompás is az óvakodók lakhelye!" (Korán, An-Nahl, 16:30). "Aki jótetteket cselekszik, és hívő, annak sem kegyetlenséget, sem sérelmet nem kell félnie." (Korán, Ta-ha, 20:112). A jó befejezés sikerének egyik oka, hogy az embernek jó legyen a szándéka, és őszinte legyen, mert az igaz szándékon, és az őszinteségen múlik az, hogy elfogadva legyen a munkálkodásunk Allahnál.

A jó befejezés egyik oka, hogy törekedjünk imádkozni együttesen a muszlimokkal a mecsetben. Azt mondta a Próféta (Allah dicsérte, és üdvözítette): "aki imádkozza a hajnali, a délutáni, és az esti imát a mecsetben az belép a mennyországban".

A jó befejezés egyik oka, hogy óvakodjunk Allahtól titokban és nyilvánosan, úgy hogy véglegesen betartjuk a parancsát, és eltávolodunk a tiltott dolgaitól. "És azoknak rendeljük a túlvilági lakhelyet, akik nem vágyakoznak arra, hogy felfuvalkodhassanak és romlást okozzanak a földön. A dicséretes vég az óvakodóké." (Korán, Al-Qasas, 28:83).

A jó befejezés egyik oka, hogy elkerülöd a nagy bűnöket. "Ha elkerülitek a nagy bűnöket, amelyek tilalmasak nektek, akkor feledést borítunk rossz cselekedeteitekre és megtisztelő menetben viszünk be benneteket a Paradicsomba." (Korán, An-Nisza, 4:31). A jó befejezés egyik oka kötelezni magadat a Próféta (Allah dicsérte, és üdvözítette) útmutatásához, és követni a Vándorlók, az Anszar útját, és akik jósággal követték őket (Allah elégedett velük, ők is elégedettek Allahhal). "Allah küldöttében szép példaképetek van - annak, aki reményét Allahba és a Végső Napba vetette és gyakorta megemlékezik Allahról." (Korán, Al-Ahzab, 33:21). "Az első hajdan lévők, a vándorlók (El-Muhedzsirín) és, akik győzelmet biztosítottak a prófétának (El-Enszar), és akik jósággal követték őket, azokban tetszését leli majd Allah és ők is tetszésüket lelik benne. Előkészített nekik kerteket, amelyek alatt patakok folynak, és örökkön ott fognak időzni. Nagy diadal lesz ez." (Korán, At-Tawba, 9:100).

A jó befejezés egyik oka, az eltávolodás az emberekkel való kegyetlenkedéstől, a túlkapástól, és a bántalmazástól, akár a pénzükben vagy az életükben, vagy a jó hírükben, vagy szellemi, erkölcsi, és anyagi jogukban. Azt mondta a Próféta (Allah dicsérte, és üdvözítette): "a muszlim az, akinek a nyelvétől, és a keze csapásától békében vannak a muszlimok. És a vándorló az, aki vándorol attól, amit Allah megtiltott". Ibn Abbasztől származó Prófétai beszéd, hogy azt mondta a Próféta (Allah dicsérte, és üdvözítette): „légy óvatos annak a fohászától, aki kegyetlenséget szenvedett, mert nincs ő, és Allah között akadály”. Azt mondta a Próféta (Allah dicsérte, és üdvözítette): "nincsen olyan bűn amelyik miatt Allah megsürgeti a bntetését, mint a túlkapás, és a rokonokkal való kapcsolat elszakítása"

A jó befejezés egyik oka, a teremtményekkel való jóság. "Akik javaikból éjjel vagy nappal, titokban vagy nyíltan adakoznak, azoknak a fizetsége Uruknál van, s nem kell őket félteni és nem fognak szomorkodni." (Korán, Al-Bakara, 2:274).

https://eihit.com
Létrehozta: Nidal