Üdvözlünk Kedves látogató! Szeretnénk, ha részt vennél a fórumban, és leírnád a saját hozzászólásodat a témák alatt vagy máshol. Ehhez csak annyit kell tenned, hogy bejelentkezel. Ha pedig nincs fiókod, akkor regisztrálj!
Hogyan tisztítjuk meg magunkat a bűntől?

A magasztos Allah három részből teremtette az embert: Az ész, a test, és a lélek.

Ezek közül a legüdvösebb rész, a lélek, amelyet a magasztos Allah bele fújt. Korán (17/85): " Kérdeznek téged a lélekről. Mondd: "A lélek az én Uram igéjéből való." A magasztos Allah alárendelte erre a három részre az Iszlámot (Al-Iszlám) a test javára, a hitet (Al-Imen) az ész javára, és a  jótékonyságot (Al-Ihszen) pedig a lélek javára. A három rész közötti egyesülést szükségessé tette. Tehát az ember csak úgy lehet jó, ha mind a három dolgot párhuzamosan beteljesíti, és nem hanyagolhatja a három közül az egyiket sem, azért, hogy ne legyen hiány vagy ferdeség ebben az emberi lélekben. Tehát ha valaki csak az egyiket gondozza, és elhanyagolja a többi részét, akkor nem egyenes, hanem ferde emberről van szó. Ezeknek a legfontosabb része és a legveszélyesebb, a jótékonyság része, amely nélkül nem lesz tökéletes az ember hite, és csak vele tökéletesíthetjük a hitünket. A ember jótékonyság része, amely a lelkek megtisztításával kapcsolatos.

 

A lélek megtisztításával, beteljesül a bűn megtisztítása. Ha szeretnéd megtisztítani magadat a bűntől, akkor tisztítsd meg a lelkedet. Ezzel a magasztos Allah megtisztít téged a bűntől, és megbocsátja a bűneidet.

Mit jelent a lélek megtisztítása (Tezkijeh):

Tezkieh szó jelentése tisztít, mint tisztítja a ruhát a piszoktól.

A zakát szó, amelyet a szegényeknek szoktunk adni is ebből származik:

Megtisztítjük a pénzünket a zakát megadásával.

Van még egy másik jelentése. A lélek erkölcsös nevelése jó tulajdonságokkal. Minél jobban neveled a lelkedet jó tulajdonságokkal ezzel letörlődnek a bűnök. Ezt úgy képzeld el, mint egy fehér ruha, amelyen sok koszos folt van. A fehér ruha a te lelked a koszos foltok pedig a bűneid. Ha megtisztítod a fehér ruháról a foltokat ezzel eltávolítod a bűnt a lelkedről. És pont erről a (Tezkieh) lélek tisztításról szólt a magasztos Allah több helyen a Koránban.

Azt mondta a magasztos Allah a Koránban (87/14-15): „Boldog az, aki megtisztult, és megemlítette Ura nevét aztán imádkozott." Tehát az egyik bűn bocsátó tett az ima. Korán (91/7-8): „A lélekre és arra, aki megformálta, és sugallta néki a bűnösségét és az óvakodását!"  Itt a magasztos Allah esküszik a lélekre, amelynek megadta a bűnösségét, és az óvakodását. Ez egy bizonyíték arra, hogy a lélek bűnözik, vagy óvakodik az Allah szerinti tettekkel. Aztán a magasztos Allah folytatja az Áját. Korán: (91/9-10): „Boldog, aki megtisztítja azt, és csalódott az, aki megrontja." Tudod, hogy a boldogok a mennyországban vannak. Ha megtisztítod a lelkedet a bűntől, akkor a boldogok közé tartozol. Ha pedig megrontod és elhanyagolod, akkor a csalódottak, és a vesztesek közé tartozol. Oltalmat kérünk Allahtól, attól, hogy csalódottak legyünk. Kérjük Allahot, hogy tisztítsa meg a lelkünket, és a boldogok közé tegyen minket. Ámen. Ibn Kethir úgy magyarázta ezt az Áját, hogy Boldog, aki megtisztítja Allah engedelmességével, Allah parancsai beteljesítésével. Azt mondta Katadah, hogy megtisztítja a gaztettektől és az erkölcstelen viselkedésektől. Csalódott az, aki megrontja és elhanyagolja és messze tartja az útmutatástól. Így ellenszegül Allah parancsának, és elhagyja Allah engedelmességét.

Allah megemlítette az emberi lelket a Koránban, és három tulajdonságot adott neki: A vigasztalt, a csalódott, és a rosszra ösztökélő lélek.

  1. A vigasztalt lélek:  Az a lélek, amelyik megnyugodott Allah parancsában, és megmenekült Hozzá. Engedelmeskedett Neki és a Parancsának. Tehát vigasztalódott a szeretetéhez, és a szolgálatához, és emlegetéséhez. Vigasztalódott az Allahhoz való visszatéréséhez, és az ígéretéhez. Vigasztalódott azzal, amit Allah elrendelt neki. Vigasztalódott, és megnyugodott Allah biztonságával, adásával, és azzal, hogy mindig számít Allahra. Megnyugodott Allah nélkülözhetetlenségében.
  2. A csalódott lélek: Az a lélek, amely csalódott abban, ami elmúlt, és bánkódik, amikor már nem számít a megbánás, ahogy magyarázta Ibn Abbasz és Katadah.
  3. A rosszra ösztökélő: Az énje, amely parancsolja a tulajdonosát a kényét és a kedvét, és az élvezetek és a hamisak követését. Ha követi, és engedelmeskedik neki, akkor minden rosszra vezeti. Az ember énje csak a tudatlanság, és a kegyetlenség miatt, ösztökél rosszra, mert eleve tudatlanul született, és a gazdájának tanulnia, és tanítania kell az énjét a tudásra és az igazságra, hogy beteljesedjen az, amire a magasztos Allah teremtette.

Ha Allah Kegye és Könyörülete nem lenne a hívőkön, akkor nem tisztul közülünk egy lélek sem. Tehát ha Allah jót szeretne egy léleknek, akkor bele teszi azt az akaraterőt, az állhatatosságot, és a tisztulni akarást, amely buzdítja a javításra és a tisztulásra, és a bűn bocsátásra. Ha különben nem szeretné, akkor hagyja az igazi állapotában, amelyen született, tudatlan és kegyetlen. Azt mondta Juszof (József) Próféta. Korán: (12/53): „Az ember énje bizony rosszra ösztökél, kivéve, amikor az uram megkönyörül.". Ez azt jelenti, hogy minden ember énje rosszra ösztökélő, rosszra hívja az embert. Ha Allah könyörül rajtad, akkor nem hagyja, hogy a lelked rosszra hívjon. Ha a magasztos Allah azt látja, hogy törekszel arra, hogy megtisztítsd a lelkedet, akkor megadja a lehetőséget, de ha úgy látja, hogy az embert nem érdekli lelke tisztásaga, akkor nem szeretné, és nem adja meg neki, hogy megtisztuljon.

A lélek megtisztításának a fontossága:

A megtisztulás fontos minden embernek:

  1. A magasztos és az igazmondó Allah megesküdött a Koránban tizenegy helyen arra, hogy boldog az, aki megtisztítja a lelkét, és arra, hogy vesztes az , aki elhanyagolja.
  2. Az ember énje a legnagyobb belső ellensége az embernek, mert hív a túlkapásra, és a földi élet és a szórakozás magasztalására. Minden szív betegség (lelki szív betegségről van szó) abból ered. Ezért a Próféta (Allah dicsérte és üdvözítette), akinek nincs bűne, és Allah megbocsátott neki minden bűnt. és megígérte neki a Paradicsomot, mindig menedéket kért Allahnál lelke rosszától. Al-Hadzsa Khutbájában, is szó volt erről. Abi Hurajrától származó Prófétai beszédjében, azt mondta Ibn Hatim, hogy Hallottam, hogy a Próféta (Allah dicsérte, és üdvözítette) miután elolvasta ezt az Áját: „A lélekre és arra, aki megformálta, és sugallta néki a bűnösségét és az óvakodását" azt mondta:"Allahumme! adj az énemnek óvakodását, és tisztítsd meg, Te vagy a legjobb, aki megtisztíthatja. Te vagy a gyámja, és a gyámolítója" Ez nagyon híres fohász, amely a Prófétától ered. Attirmizi szerint, hogy a Próféte (Allah dicsérte, és üdvözítette) megtanította Haszin Bin Ubeidnak, hogy mondja: "Allahumme! Sugalld meg nekem a jóságomat, és védj meg engem az énem rosszaságától." Ezekkel a fohászokkal, Allah fog támogatni a megtisztulásban. Azt mondta Ibn Al-Kajjim (Allah kegyeskedjen rajta), hogy az ember énje, akadály a szív és az Úr között, és hogy csak az lép be, és érkezik Hozzá (magasztaltassék), aki letapossa, és nem engedelmeskedik neki (az énjének), és megalázza őt. Ez azt jelenti, hogy az ember énje hívja a gazdáját a kedve követésére (szórakozásra, diszkóra, csajozásra, hapsizára, mulatásra, kegyetlenségre, idő pazarlására ...), és mindenre, ami kényelmes, de haszontalan. Csak az érkezik Allahhoz, aki letapossa, és elhanyagolja az énjét.
  3. A megtisztulás a Paradicsomba vezet. Azt mondta Allah (79/40-41): „Aki pedig félte Ura méltóságát és megtiltotta az énjét a kénytől, annak a Paradicsom a szálláshelye" Tehát az ember énje megtiltása a kénytől a feltétele a paradicsom belépésére.
  4. Az ember természete maximalista, akkor legyen maximalista az énje nevelésében, tisztításában. A léleknek szüksége van állandó táplálkozásra, és állandó figyelemre, és szüksége van a jóság gyarapodásához. Az embernek szüksége van, hogy figyelje a lelke fejlődését és tudja meg, hogy a lelke a hitének a tálja. Tudja meg, hogy a legfontosabb, ami nála van, az a hite. Ha elhagyja, akkor haszontalan az élete. Tehát kell, hogy növessze a hitét és gyarapítsa a lelke megtisztításával,és erkölcsösítésével.

A lélek megtisztításának az eszközei:

Két részre oszlik: Általános, és részletes.

Általános:

  1. Tisztítani kell a lelkedet a gaz erkölcstől, mint a képmutatás, irigykedés, kegyetlenkedés, kapzsiság, a fukarság, és , hogy ne érezza magát biztonságban Allah csapásától.
  2. Szépíteni kell a lelkedet a jó erkölcsökkel, miután már előkészült rá. Mint az őszinteség, az alázat, és az istenfélelem.
  3. A kötelező dolgok betartása, mert ezekkel közeledhet az ember a legjobban az Urához. (Nawawi imám 40 prófétai beszédje közül a 30. A magasztos Allah kötelező dolgokat szabott ki a számotokra, tehát ne hagyjátok el.)
  4. Nem kötelező de ajánlatos, önkéntes dolgok betartása. (Nawawi imám 40 prófétai beszédje közül a 38. Addig közeledik hozzám a szolgám az önkéntes dolgokkal, amíg meg nem szeretem, ha pedig megszeretem, akkor én leszek a hallása, amivel hall, a látása, amivel lát, a keze, amivel csap, és a lába, amivel megy, és ha kér tőlem valamit, bizony adok neki, és ha oltalmat kér tőlem, bizony megoltalmazom"). A legnagyobb lélek megtisztítása, minél alázatosabban teljesíted az istenszolgálatot, és minél jobba veted alá magad az Ő akarata alá.
  5. A korán olvasása és a parancsai betartása: A Koránnal megvékonyulnak, és megtisztulnak a szívek. Ha megtisztul a szív, megtisztul a lélek. Azt mondta a Próféta (Allah dicsérte, és üdvözítette): „A szívek úgy rozsdállnak meg ahogy a megrozsdáll a fém. Megkérdezték, és mivel távolítjuk el a rozsdát a szívünkről. Erre azt felelte: A Korán olvasással, és a halál említésével"

Részletes:

  1. A megbánás: Mert a megbánás a legelső szolgálati fokozat, azoknál, akik kötelezték magukat Allah parancsainak. Vele megkóstolja az ember a szépségét annak, hogy elhagyja a rosszat, és szaporítja a jót. Azt mondta Allah: (24/31): „Ti hívők! Forduljatok mindannyian megbánóan Allahhoz! Talán boldogultok." (66/8): „Ti hívők! Őszinte bűnbánattal forduljatok Allahhoz! A ti Uratok talán eltörli a rosszcselekedeteiteket és kertekbe bocsát be titeket, amelyek alatt patakok folynak."
  2. Szükséges a bocsánat kérés, és Allah emlegetése, mert azt mondta Allah: (43/36): „Aki vakságában elfordul Allah említésétől, amellé egy sátánt rendelünk, és az lesz az ő társa (Karín)" Korán (3/135): "És akik, ha hitvány dolgot (Fehise) követnek el, vagy saját maguk ellen kegyetlenkedtek, akkor megemlékeznek Allahról és vétkeik megbocsátásáért esedeznek - és vajon ki bocsátaná meg a vétkeket, ha nem Allah? -, és akik nem átalkodnak meg bűnös cselekedetükben - tudván, hogy az bűn" (4/110): „Aki rosszat tesz, vagy önmaga ellen vétkezik, de utána Allahhoz fohászkodik bocsánatért, az Allahot megbocsátónak és könyörületesnek fogja találni."
  3. Ellenkezz az éneddel, és ne teljesítsd a kényét, mert ő hív a kényelmességre, és az Allahhal való engedetlenségre. Azt mondta Al-Ghazali: „A legnagyobb ellenséged az éned, amelyik a két oldalad között van. Allah úgy teremtette, hogy rosszra ösztökél, és féktelen a rossz tevésben, menekül a jótól. Allah megparancsolta a tisztítását, és, hogy vezesd őt megkötözve megalázva vasból készült láncokkal az Ura szolgálatára. Ellenkezz vele, és tiltsd meg őt a kényétől, és a maga magasztalásától. Tehát ha elhanyagolod, akkor elromolva marad, és aztán nem tudod helyre igazítani" Azt mondta Imám Al-Ghazali: „Ha kemény leszel vele ma, akkor holnapra pihentet, ha pedig laza leszel vele ma, hólnapra elfáraszt. Ennek az erőfeszítésnek a ára a Firdausz Paradicsom"

Írta: Nidal Mohamed Amin Abiad

https://eihit.com
Létrehozta: Nidal

Nidal




Kedves látogató, mit szólsz a témához?