Üdvözlünk Kedves látogató! Szeretnénk, ha részt vennél a fórumban, és leírnád a saját hozzászólásodat a témák alatt vagy máshol. Ehhez csak annyit kell tenned, hogy bejelentkezel. Ha pedig nincs fiókod, akkor regisztrálj!
A mennyország gyönyörűsége

Testvéreim! A magasztos Allah készítette a mennyországot szálláshelyként azoknak, akiket a kegyeivel akar részesíteni, és egy része azoknak, akik jótékonykodnak, és az Ő engedelmessége alatt vannak, miközben a lelkünk ebben az alávaló evilági életben, el van foglalva az anyagiasokkal, és elfelejtette a jutalmat , amit a magasztos Allah készített a jó engedelmes szolgáinak. Ezért a jóravaló munkálkodás kevés lett, és a léleknek a z érte fejtett szorgalma közel áll a nullához. És ha az emberek megemlékeznek arra, hogy a magasztos Allah milyen sok kegyet készített nekik, akkor kicsivé válna a szemükben az evilági élet, és az lenne a gondjuk, mint az utazó gondja, aki útravalót visz magával, és akkor a munkálkodásuk a túlvilágért lenne.
Testvéreim! A magasztos Allah nem tette a mennyországot a hívőknek, és nem közölte velünk, hogy mi van rajta, csak azért, hogy megtudjuk, hogy mi vár ránk állandó jó létből, hogy mozogjanak a lelkek, és igyekezzenek a túlvilág kéréséért, és hogy készüljenek arra a sorsra! Testvéreim! A mennyországban csoda dolgok vannak, amit a magasztos Allah, és a Prófétánk (Allah dicsérte, és üdvözítette) közölt velünk. A mennyország csodái közé tartozik az, hogy a lakói megismerik a szálláshelyüket, és a lakásukat benne, anélkül, hogy valaki megmutatná nekik, mintha születésük óta ismernék már. Ahogy a magasztos Allah megemlítette: (47/8-6) "Akik Allah útján öletnek meg, azoknak Ő nem hagyja, hogy tetteik célt ne érjenek. Az igaz útra fogja vezérelni őket és állapotukat megjobbítja, és bebocsátja őket a Paradicsomba, amelyet az ő tudomásukra hozott." Azt mondta a Próféta (Allah dicsérte, és üdvözítette): "Esküszöm arra, akinek a lelkem a kezében van, hogy a túlvilágon valamelyikőtök jobban tudja, hogy merre van a lakása, mint az evilágon volt"

Azt mondta Allah a Koránban: (3/133) "Versengve buzgólkodjatok Uratok bocsánatáért és egy kertért, amely olyan széles, mint az egek és a föld, s amely készen áll az óvakodók számára, akik adakoznak, akkor is, ha jól, akkor is, ha rosszul megy a soruk; akik erőt vesznek haragvásukon és elnézőek az emberek iránt. Allah szereti a jóravalókat." Versengve buzgólkodnak Uruk bocsánatáért, amelyik eltávolítja a követőjét a Pokol tűztől. És ugyanúgy versengve buzgólkodnak a mennyországért, mivel Allah eltávolította tőlük a Poklot.
A mennyország, amelyhez a hívők buzgólkodnak, Allah megmagyarázta nekünk, hogy hogy néz ki. Allah könyvében sok Ája szól róla, amelyik szeretteti az embert vele, és hívja hozzá. Korán: (43/70-73) "lépjetek be a Paradicsomba. A feleségeitekkel együtt örvendezni fogtok. Aranytálakat és serlegeket hordoznak körbe közöttük és az lesz bennük, amire a lélek áhítozik, és ami gyönyörűség a szemnek. És örökké ott lakoztok. Ez a Paradicsom, amit örökül kaptatok azért, amit cselekedtetek. Számos gyümölcs van ott néktek, amiből ehettek."
Azt mondta a Próféta (Allah dicsérte, és üdvözítette): "Egy ostornyi hely a mennyországban jobb, mint az evilági élet, és ami benne van."

megbecsülhetetlen az a szálláshely, amelyet a magasztos Allah a kezével ültetett, és szálláshellyé tette a szeretteinek, és tele telítette a könyörületével, a kegyével, és az elégedettségével. A jó léte a hatalmas boldogulást, és a birtoklását a hatalmas birtoklást jelenti, bele tett minden jó dolgot, amiből nem hagyott ki semmit, és megtisztította minden hibától, rossztól, és hiánytól. Ha megkérdezel a földjéről, és az anyagáról: olyan, mint a miszk, és a Za'faran, ha megkérdezel a plafonjáról: ott van a Könyörületes trónja, és ha megkérdezel az agyagáról: olyan mint a Elizfar miszk, amelyiknek tőbb az illata, ha megkérdezel a kavicsáról: a kavicsa gyémántból , és smaragdból van, ha megkérdezel az építőanyagáról: A téglája aranyból és ezüstből van, ha megkérdezel a fájáról: Ott nincs olyan fa aminek a törzse ne aranyból, vagy ezüstből lenne, nem fából hanem élő aranyból, ilyet senki nem tud elképzelni, ha megkérdezel a gyümölcséről: Lágyabb, mint a vaj, és édesebb, mint a méz, és az ágai alacsonyak a szedőknek. Ha megkérdezel a folyóiról: Csoda folyói vannak. A mennyországi folyók nem folynak egy árokban, vagy egy mélyedésben, hanem a külső felületén folynak. Pl. El-keuthar folyónak két oldalfala gyémántból, és aranyból, az alja pedig smaragdból van, és annak a földje illatosabb, mint a miszk, a vize, a méznél édesebb, és a hónál fehérebb. Korán: (47/15) "A Paradicsom, amire az óvakodók ígéretet kaptak, eképpen fest: vannak benne nem-poshadó vizű patakok, mások tejjel folynak, aminek az íze nem változik és vannak borral folyó patakok, ami gyönyörűsége az ivóknak és vannak tisztított mézzel folyó patakok. Mindenféle gyümölcsük lesz benne és megbocsátás az Uruktól. Az, akinek ez a Paradicsom jut vajon olyan-e, mint az, aki örökké a Pokol tüzében lakozik, forrásban lévő vizet kap inni, amely a beleit széttépi?", ha megkérdezel a táplálékáról, és a gyümölcséről: (56/20,21) "és gyümölcsökkel, amit csak választanak, és szárnyasok húsával, amit csak megkívánnak". Kedves testvéreim! Azt mondta a Próféta (Allah dicséretei, és üdvözítései legyenek a Prófétára) az El-Keuthar folyóról: "Egy folyó, amit Allah adott nekem, a hónál fehérebb, és a méznél édesebb, repülnek felette, olyan madarak, akiknek a nyaka, olyan, mint a teve nyaka." Testvérem! Képzelj olyan madarakat, aminek a térfogata, olyan nagy, mint a teve. Higgyed vagy ne híggyed, ez az igazmondó prófétánknak a beszédje. Erre azt kérdezte Omr Bin Al-Khattab: "ugye nagyon sima, és finom alkata van?". Erre azt felelte a próféta (Allah dicsérte, és üdvözítette): "Igen, de az íze sokkal finomabb. És a mennyország tele van gyümölcsökkel, amit csak választanak, és szárnyasok húsával, amit csak megkívánnak" Tehát hol vannak a munkálkodók? Hol vannak azok, akik igyekeznek, hogy megszerezzék a mennyországot?. Hol vannak, akik szeretnének belépni a mennyországba? Esküszöm Allahra, hogy annak ellenére, hogy ez a sok jó lét található benne, nincs sok kérője. Ha megkérdezel az italukról: Hozzá kevert magasról jövő víz a Tasnímból, és pohárból kapnak ott inni, amelyben a borhoz kevert víz gyömbérrel fűszerezett egy ott lévő forrásból, amelynek Szelsabíl a neve, és olyan pohárból isznak, amelyben a borhoz kámforral kevert víz van. Ha megkérdezel az edényeikről, és a táljaikról: Aranyból, és ezüstből, de olyan átlátszó. mint az üveg. Ha megkérdezel a kapuiról: Mindegyik ajtó negyven évnyi szélességű járás, és van neki nyolc kapuja. Ha megkérdezel az árnyékáról: Csoda, van árnyék, de nincs ott nap, de az árnyéka nem ingadozik. Korán: (56/30) "Messzire nyúló árnyékban lesznek" Van ott egy fa, amelynek szélessége száz évnyi járási távolság. A mennyországban nincs éjszaka, és mindig nappal van, és nincs ott Nap, és olyan ott az idő, mint a hajnal, és a nap felkelte közötti időszak, világosság van ott és árnyék, és nincs ott Nap. Nincs ott alvás, mert az alvás megszünteti nekik a jó lét élvezetét, ezért ők nem alszanak, és nem öregednek meg. Nem kell nekik illem helyre menniük, hanem, ahelyett finom miszk illatú izzadással kiizzadják magukat és kiűrül a gyomruk, és már kezdhetnek még egyszer enni.
(76/13-22) "Kerevetekre dőlve fekszenek és nem látnak ott sem Napot, sem rossz időjárást. És a kert lombsátrai közel hajolnak hozzájuk és gyümölcsei alacsonyan csüngenek. És ezüstedényeket hordanak körbe közöttük és serlegeket: üvegedényeket üveghez hasonló ezüstedényeket, amelyeknek ők szabták meg a mértékét. És pohárból kapnak ott inni, amelyben a borhoz kevert víz gyömbérrel fűszerezett egy ott lévő forrásból, amelynek Szelsabíl a neve; és halhatatlan ifjak járnak körbe közöttük: ha látnád, szétszórt gyöngyöknek vélnéd őket. Ha körülnézel ott, gyönyörűséget és nagy birodalmat látsz. Szundus- és isztabraq brokátból szőtt ruhákban vannak és ezüst karperecekkel ékesek. És az ő Uruk tiszta italt ad inni nékik. „Ez illet meg benneteket fizetségképpen. A buzgalmatoknak van köszönete." (83/22-28) "A tisztahitűek gyönyörűségben lesznek, kereveteken heverve szemlélődnek. Orcájukon felismerheted a jólét fényességét. Lepecsételt színborból kapnak inni, amelynek miszk a pecsétje, Ilyen téren versenyezzenek a versenyzők! És a hozzá kevert magasról jövő víz a Tasnímból csobog, olyan forrásból, amelyből a közeliek (El-Mukarrabún) isznak." (76/5,6,7) "A tiszta hitűek olyan pohárból isznak, amelyben a borhoz kevert víz kámforral keverve. És olyan forrásból, amelyből bőségesen fakasztva Allah szolgái isznak. Ők azok, akik teljesítik fogadalmukat és félnek egy naptól, amelynek a szörnyűsége szétárad." (56/12-37) "a gyönyörűség kertjeiben; csapatostól a hajdanvoltak közül, ám a későbbiek közül csak kevesen. Arannyal és drágakővel átszőtt pamlagokon hevernek kényelmesen egymással szemben, és örökifjú fiúk járnak körbe közöttük kelyhekkel, kancsókkal és forrásvízzel telt poharakkal, nem fáj tőle a fejük és nem részegednek meg; és gyümölcsökkel, amit csak választanak, és szárnyasok húsával, amit csak megkívánnak, és hur-ínok lesznek, akik jól elrejtett gyöngyökhöz hasonlatosak mindez fizetségül azért, amit tettek. És nem hallanak ott üres fecsegést, sem bűnre csábítást, hanem csak azt a szót, hogy: „Békesség, békesség! És a jobb kéz felőliek! Milyenek a jobb kéz felőliek? Gyümölcsös tövis nélküli krisztustövis fák, és virággal borított akácfák között messzire nyúló árnyékban lesznek, csobogó vízzel, sok gyümölccsel, amelyet szakadatlanul és akadálytalanul ehetnek, fölmagasított ágyakon; hur-ínokkal, akiket külön teremtéssel teremtettünk, és tettük őket szüzekké, szerelemmel szeretőkké, egykorúakká". Ha megkérdezel a területükről, amely rendelkezésükre áll: A legalacsonyabb fokozatú jár a területén, és a kastélyain át két ezer évnyi idő. Ha megkérdezel a sátrairól, és annak a tetejéről: Egy gyémántból lévő sátornak a szélessége két mérföldnyi széles, ahol laknak a feleségei, akik nem látják egymást a sátor szélessége miatt. Ha megkérdezel a magasságáról: Olyan magas, mint a bolygó az égen. Ha megkérdezel a öltözékükről: Selyemből, és aranyból készült ruha van rajtuk. Ha megkérdezel a kinézetükről, olyan az arcuk, mint a hold. Ha megkérdezel a korukról: harminc háromévesek, mint Jézus harminc három éves volt, amikor meghalt. Magasságuk, mint Ádám magassága, a szépségük, olyan, mint József próféta szépsége. Ha megkérdezel a dalokról, és a számokról: Ott a Húr Ín feleségeik éneklését halják, és ami ennél magasabb, hallod az angyalok és a Próféták hangját, és ami ennél is magasabb, a magasztos Allah beszédjét hallgatod. Az ékszerük: Arany karkötők, és a gyémánt a fejükön. Ott halhatatlan ifjak járnak körbe közöttük: ha látnád, szétszórt gyöngyöknek vélnéd őket. A feleségeikről, és az ünneplésükről csodálatos. korán: (2/25) "És a kertekben tisztává tett feleségeik lesznek, s örökkön ott fognak időzni." Azt mondták a tudósok, hogy tisztává tett feleségek azt jelenti, hogy Nem menstruálnak, nem véreznek, nem nyálaznak, és nem csepegnek. Allah megtisztította őket minden tisztátalan dologtól. Korán: "Hur Ínokat adunk nekik feleségül" A HúrÍnok nagyon kedvesek, szépek, nagy és tiszta fekete szeműek, csak a férjükre néznek. És a férje előtte, amióta Allah megteremtette, nem vette el senki, sem a dzsinnek és az emberek közül. Halhatatlanok és mindig szüzek maradnak. Ha mosolyognak , akkor fénylik az arcuk.

A mennyországban pénteken (u.n. gyarapodás napján) az emberek ülnek Allah előtt annyira, amennyire jártak a pénteki imára. Anasz Bin Maliktől származó prófétai beszédje szerint: „Allah különített egy széles sík helyet a mennyország valamelyik völgyében, amelyik fehér színű Miszkból van, ahol találkoznak a mennyország lakói a gyarapodás napján. Jönnek a küldöttek és fényből lévő szószéket foglalnak, aztán jönnek az igazak, és a mártírok és aranyból lévő szószéket foglalnak, aztán jönnek a szobák lakói és Miszkos helyeket foglalnak, aztán Allah megmutatja a Magasztosságát. Ránéznek, és azt mondja nekik a magasztos Allah: „Én Vagyok Az, aki igazat mondtam nektek, és beteljesítettem az ígéretemet, és beteljesítettem nektek a kegyemet és ez a hely az én méltóságom, tehát kérjétek tőlem, amit akartok. Akik előtte vannak, azt kérik a magasztostól, hogy legyen velük megelégedve. Azt mondja nekik a magasztos Allah: „A veletek való megelégedésem hozott titeket ide, és a tietek a bőkezűségem, tehát kérjétek tőlem, amit akartok", erre azt mondják neki, hogy azt akarjuk, hogy legyél velünk megelégedve. Aztán a magasztos Allah tanúsítja nekik, hogy meg van velük elégedve, aztán addig kérik Allahot, amíg nem teljesít nekik mindent, amit akarnak, ezután pénteken a magasztos Allah megmutatja, amit szem sem látott még, fül sem hallott, és senkinek az eszébe sem jutott. Nincsen szükségük semmi másra csak a pénteki napra, azért, hogy Allah bőkezűségéből gyarapodjanak, és nézzenek a gyönyörű orcájára, mert ez a nap a gyarapodás napja.

Milyen szerencsések, azok, akik látni fogják a könyörületes arcát a túlvilági szálláshelyen. Milyen nagy megaláztatás jár a hitetleneknek, akiknek vesztes volt a kereskedelmi üzletük. Korán: (75/22-25) "Azon a napon lesznek ragyogó orcák, amelyek Urukra tekintenek,és azon a napon lesznek komor orcák, vélnéd, hogy gerincroppantó csapás éri őket."

 

https://eihit.com
Létrehozta: Nidal

aracs


Nem egészen értem, hogyha szárnyasokat esznek a mennyországban, azt hogy készítik el? Talán csak ott nem ölnek szárnyasokat? Az evésen kívül még mit csinálnak? A nők mit csinálnak? Valahogy túl sok az arany, van ott rendes zöldelő fa is, meg rendes bor nélküli víz?